Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Mától ismét a megszokott módon dolgoznak a hivatali dolgozók a Városházán

Visszatért a polgármesteri hivatal a normális működéshez. Az óvatosságból elrendelt home office elérte célját, nem terjedt tovább a fertőzés, így mától visszatérhettek a dolgozók a megszokott munkavégzéshez, írja a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata.

Ahogy írják, továbbra is érvényben vannak azonban a megelőzés érdekében hozott szabályok, a belépéskor a hőmérséklet mérése, a kötelező maszkviselés és kézfertőtlenítés, valamint a 3 főnél nagyobb létszámú értekezletek tiltása. Az esküvőkön is érvényben marad a 10 fős létszámkorlátozás. A hivatalba látogatóktól kérik a szabályok pontos betartását.

Hozzáteszik, a város által fenntartott szociális intézményekben nincs igazolt fertőzött, bár van néhány gyanús eset, ezért pár dolgozó tesztelésre vár. Szerencsére az eddigi tesztek mind negatívak voltak.

Az Operatív Stáb ma reggeli ülésén a rendőrkapitány elmondta, hogy 137 fő van jelenleg karanténban, és a múlt héten néhány esetben bírságolnia is kellett a rendőröknek. Mivel mától szigorúbb szabályok léptek életbe, már nem csak figyelmeztetnek, hogy például az orrot is takarnia kell a maszknak, hanem bírságolni is fognak. Az éttermekben, vendéglátóhelyeken is kizárólag a fogyasztás idejére lehet levenni a maszkot. Ezt az ott dolgozóknak figyelniük kell, és ha valaki nem tartja be a szabályt, akkor fel kell szólítani a vendéget a betartására. Ha ennek ellenére sem teszi fel a maszkot, rendőrt kell hívni. Amennyiben a rendőrség ellenőrzéskor szabálytalanságot tapasztal, nemcsak magas bírságot szabhat ki, hanem be is zárathatja a helyet.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!