A legjobb 32 közé jutott a HFC a Magyar Kupában

130

- Hirdetés -

Csongrád-Csanád megyéből egyedüli csapatként jutott be a legjobb 32 együttes közé a Hódmezővásárhelyi FC, miután szerdán idegenben győzte le 1-0-ra a csomádi CSO-KI Sport gárdáját.

- Hirdetés -

A Pest megyei bajnokságban szereplő házigazdák ellen a győztes találatot Pleszkán szerezte.

Kandó Róbert vezetőedző: „Hajtós, olykor a durvaság határait súroló ellenféllel játszottunk, de felvettük a versenyt. Sajnos a játékunk nem volt olyan jó, mint az Újpest ellen, de végre nyerni tudtunk, ami, bízom benne, hogy lökést adhat a bajnokság folytatásához is. Mindenképpen voltak pozitív részei is a mérkőzésnek, ezekre szeretnék építeni a jövőben.”

Az, hogy ki lesz a következő ellenfél, november közepén dőlhet el, a Ferencváros ugyanis november 14-én pótolja kupameccsét, a sorsolást pedig azt követően tartják meg a tervek szerint.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!