Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Magyar Kupában vigasztalódhat a nyolc bajnokit elvesztő HFC

Szerdán a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé kerülhet a HFC, ha legyőzi a Pest megyei bajnokságban szereplő vendéglátókat.

Ha el akarja kerülni a bajnoki kiesést a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgó csapata, az őszi szezon hátralévő hat mérkőzésén mindenképp el kell kezdenie pontokat gyűjtögetni, hiszen augusztus vége óta nem nyert meccset az együttes. Legutóbb vasárnap az Újpest II vendégeként szenvedett 3-1-es vereséget.

– Jelen pillanatban ez az eredmény a realitás. A hazaiak könyörtelenül kihasználták az apróbb figyelmetlenségeinket. A második félidőben mutatott játék biztatónak tűnt, a támadószellemmel és az akarással nem volt probléma, sok helyzetet alakítottunk ki, de a kapu előtt egyelőre határozatlanok vagyunk – nyilatkozta a találkozón debütáló új vezetőedző, Kandó Róbert.

A héten két megmérettetése lesz a HFC-nek: szerdán 12.30-kor a csomádi CSO-KI Sport vendégeként lép pályára. Ha legyőzi a Pest megyei bajnokságban szereplő házigazdákat, a legjobb 32 közé kerül a Magyar Kupában. November elsején pedig az NB III-as sereghajtó, eddig nyeretlen Majosi SE jön Vásárhelyre.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!