Grezsa István is koronavírusos lehet

822

Dr. Berényi Károly alpolgármester, háziorvos a csütörtöki közgyűlésen arról beszélt, hogy a ,,szomszéd” háziorvos is koronavírusos. Ahol Berényi rendel, – a Jókai utca 45. szám alatt, – ott még Grezsa Istvánnak van rendelése, illetve a felesége dolgozik ott. Gyors, minél hamarabbi gyógyulást kívánunk nekik!

A csütörtöki közgyűlésen Dr. Berényi Károly alpolgármester, háziorvos a következőket mondta: több helyen megjelent már a koronavírus a városban. A háziorvosi rendszerben van mellette dolgozó kolléga, ahol az asszisztensnőknek és az orvosnak is haza kellett mennie, mert igazoltan koronavírus fertőzöttek voltak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!