Fotó: Magyar Építők

Decembertől Békéscsabáig ér az M44

- Hirdetés -

Az eredetileg tervezettnél másfél hónappal korábban, december közepén átadják a forgalomnak az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és Kondoros közötti 2×2 sávos, 17,6 kilométeres szakaszát – közölte az MTI.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásban és a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében mintegy 41, 4 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéssel újabb megyeszékhely kapcsolódik be a gyorsforgalmi hálózatba.

A tervezett sebesség 110 km/h lesz.

- Hirdetés -

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója a helyszíni bejáráson elmondta, hogy legkésőbb 2022 augusztusára elkészül a 8 kilométeres Fürjesi út is, amely az M44-est, a 44-es és a 47-es utat, valamint a csanádapácai utat köti össze egy kétszintű csomópontban. A szakasz – amelyből 5 kilométer zöldmezős beruházás, 3 kilométer útfelújítás – 36 százalékos készültségű.

A Tiszakürt–Lakitelek szakasz átadását jövő szeptemberben tervezik, jelenleg 60 százalékos készültségi szintnél tart. Ezen a szakaszon épül a 2×2 sávos, új Tisza-híd.

A Lakitelek–Szentkirály szakasz 15 százalékos készültségű, befejezése 2024-ben várható, a 20 kilométeres Lakitelek–Kecskemét szakaszból pedig mostanra már 16 kilométer elkészült.

A Szentkirályt az M5-ös autópályával összekötő 33 kilométeres szakasz tervei és engedélyei elkészültek, a régészeti munkákra és a területszerzésre a forrás rendelkezésre áll. Még az idén szeretnék kiküldeni a mintegy ötszáz helyrajzi számon szereplő ingatlanra a vételi ajánlatot – derült ki Pántya József tájékoztatójából.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!