Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A vásárhelyi Tornyai múzeum is hiába pályázott

Nem kapott támogatást – másik nyolc nem fideszes vezetésű város közgyűjteményéhez hasonlóan – a vásárhelyi Tornyai János Múzeum a járásszékhely múzeumok szakmai fejlesztésére kiírt pályázaton. A másik két megyei pályázó, Makó és Csongrád intézménye egyaránt 3 millió forintot nyert.

49 önkormányzati fenntartású közgyűjtemény összesen 211 millió forint állami forrást igényelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma járásszékhely múzeumok szakmai támogatására kiírt pályázatán. A nyerteseknek együttesen 136 millió forintot ítélt meg a tárca. Kilenc – kivétel nélkül nem fideszes vezetésű – város, így Hódmezővásárhely, Cegléd, Salgótarján, Vác, Baja, Kiskunfélegyháza, Miskolc, Budapest XVIII. Kerület és Pécs múzeuma egyetlen fillért sem kapott. Hozzá kell tenni, ellenzéki irányítású önkormányzatok is szerepelnek a támogatottak listáján.

A Tornyai János Múzeum gördíthető polcrendszerre, fiókos szekrényre, led lámpa ás ventilátor beszerzésre, valamint gipszkartonozásra igényelt 5 millió forintot – hiába.

Megyénkből még két intézmény pályázott: a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum, továbbá a csongrádi Tari László Múzeum egyaránt 3 millió forint támogatásban részesült. Előbbi nyílászáró cserére, utóbbi rovarháló, ablakfólia, ventilátor, mérőműszer és led világítás beszerzésre, valamint kamerarendszer és vitrinek kiépítésére nyert forrást.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!