Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vásárhelyi Kosársuli: kettőből kettő

Második bajnoki mérkőzését is megnyerte a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s férfi kosárlabda csapata, ezzel a Zöld csoport 13-as mezőnyének 3. helyén áll az együttes.

Már az első félidőben eldöntötte a párharcot a hazai gárda, a szerzett labdák számában és a lepattanózásban is felülmúlta ellenfelét.

Vásárhelyi Kosársuli – Pénzügyőr SE
94-71

(26-16, 24-15, 25-23, 19-17)

Tóth Tamás vezetőedző: Kellemetlen stílussal találkoztunk, a rengeteg váltás védekezésben kissé szokatlan volt. Az első félidőben sikerült eldönteni a lényegi dolgokat, míg a végén picit a fiatalok is szerepet kaptak ismét. Egymás után két győztes derbin is ért el kosarat minden játékosom, ez is mutatja lehetőségeinket. Sok sikert kívánok a végig szívósan küzdő ellenfelünknek!

Legközelebb ismét hazai pályán játszik a vásárhelyi csapat, október 17-én a Széchenyi Egyetem Győri KC együttesét látják vendégül a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozó 18.30-kor kezdődik.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!