170 milliót nyert 8 vásárhelyi cég

1 385

- Hirdetés -

170 millió forint uniós támogatást nyert nyolc vásárhelyi cég foglalkoztatás bővítésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre és telephelyfelújításra. A támogatási arány a legtöbb esetben 70 százalék.

Összességében mintegy 210 milliós beruházást valósíthat meg a közeljövőben nyolc hódmezővásárhelyi vállalkozás, miután szeptemberben jelentős uniós pályázati forrást nyertek el túlnyomó részt fejlesztésre, illetve kapacitásbővétés érdekében új munkahelyek teremtésére.

- Hirdetés -

A legtöbb támogatáshoz az építőiparban érdekelt, átlagosan 20-22 főt foglalkoztató Agrippa Kft. jutott. A tavaly közel 800 milliós árbevételt produkáló cég 31 millió forintot fordíthat hét új állás megteremtése, amit a növekvő megrendelésállomány tesz szükségessé.

28 milliót nyert fejlesztésre a komplex számítástechnikai és informatikai szolgáltatás nyújtó Solutus Kft., a társaságnak tavaly 424 milliós forgalma volt. Ugyancsak fejlesztéshez kapott 19 milliós támogatást a mérleggyártással foglalkozó, 2019-ben több mint 1,1 milliárd bevételt elérő Metrisoft Kft. A mérőműszereket gyártó Elektrogramm Kft. eszközbeszerzést tervez, amihez 21,5 milliós uniós forrást ítélt meg a bíráló testület, a cég 400 millió forint bevételt termelt az elmúlt évben.

A pécsi székhelyű, de vásárhelyi fióktelephellyel rendelkező Iaccoca Kft. és a helyi Domus Novum Kft. egyaránt 17,5 millió, a Baranyi Hűtéstechnika Kft. pedig 22,5 millió forintot nyert fejlesztésre. A fűtőberendezéseket gyártó Altherm Kft. 13 milliós támogatáshoz jutott telephelyének felújításához.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!