Arannyal és ezüsttel kezdte a vívószezont Wolf Eszter

149

Saját kadet korosztályában arany-, a junioroknál ezüstérmet nyert a 2020/21-es szezon első Magyar Kupa viadalán a tőrözők között Wolf Eszter. A Csomorkány SE vívója február óta először versenyzett.

A korosztályos válogatóként is meghirdetett hétvégi budapesti viadalon 33 tőrvívó állt pástra a női kadet korosztálynál, a szeptember derekán karanténba parancsolt Wolf Eszter pedig nem talált legyőzőre. Papp Jázmin, aki szintén a Csomorkány SE versenyzője, az 5. helyen végzett. A junioroknál 38 induló nevezett a fegyvernemben, és csak a döntőben maradt alul az utánpótlás válogatott vásárhelyi sportoló.   

– Hazudnék, ha azt mondanám, nem hasonló célokkal indultam neki a hétvégének – nyilatkozta lapunknak Wolf Eszter. – Mivel a februári Európa-bajnokság óta nem volt versenyem, nagyon vártam, hogy újra tudjak vívni és bizonyítani. A nyáron, illetve karantén alatt rengeteget edzettem. Szerettem volna, hogy a befektetett munka ezen a versenyen meglátszik. Elindultam egyfajta úton, és abban bíztam, ez ad majd egy visszajelzést, hogy jó az irány, amerre haladok.

– Nagyon jó érzés volt újra vívni és versenyezni, és annak még inkább örülök, hogy ki tudtam hozni magamból, amit szerettem volna. Megy tovább az élet, reményeink szerint most mar lassan, de biztosan elindulnak a versenyek. Legközelebb jövő héten lesz egy ugyanilyen két napos válogatónk, arra készülünk elsősorban – tette hozzá a sportoló.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!