Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A magyar virológus szerint gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe

Nem jó irányba megyünk. Ha minden így marad, és komolyabb intézkedések nem történnek, akkor a következő egy hónapban drasztikusan emelkedni fog a fertőzésszám – mondta tegnap egy videókonferencián Jakab Ferenc, a pécsi virológuscsoport vezetője.

Ha ilyen tendenciában rohanunk gyorsvonatként a vesztünkbe, akkor nagyon gyorsan ki fogjuk meríteni az egészségügyi kapacitásainkat, és baj lehet belőle – tette hozzá a szakember, aki szerint sem szakmailag, sem járványügyileg nincs semmi értelme a kötelező iskolai lázmérésnek jelenlegi formájában, irreleváns döntés. Ezt azzal indokolta, hogy

  • a fertőzöttek, főleg a gyerekek, sokszor nem lázasak,
  • a tünetmentesek nem lázasak,
  • és a fertőzöttek a tünetek megjelenése előtti 1-2 napban is továbbadhatják a vírust.

A virológus úgy véli, ha egy szülő felelősen viselkedik, úgysem viszi be a gyerekét betegen az iskolába, máskülönben adhat neki egy lázcsillapítót is. Így viszont „ott fog tolongani maszk nélkül” több száz gyerek a hidegben, „és a tünetmentesek gyönyörűen meg fogják fertőzni egymást, miközben arra várakoznak, hogy lecsipogtassák teljesen feleslegesen a sapka alól kibújtatott homlokukat”.   

Jakab Ferenc mondta, arra kell számítani, hogy egyre nagyobb mértékben fognak megfertőződni az idősek, így többen kerülnek majd kórházba, lélegeztetőgépre, és növekedni fog a halálozások száma is. „Ami még nagyon félő, hogy be fog robbanni az idősotthonokban, szociális intézményekben is.”     

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!