Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lekötheti a mentők kapacitását a COVID betegek szállítása

Alapfeladatát sem lesz képes ellátni az Országos Mentőszolgálat Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint, mert a mentőknek kell átszállítani az ország minden pontjáról a koronavírussal fertőzött betegeket az ellátásra kijelölt régiós kórházakba.

Az erről szóló miniszteri utasítást tegnap hozta nyilvánosságra közösségi oldalán Kunetz Zsombor. Az egészségügyi szakértő úgy véli, az alapfeladatát ellátni is csak részben tudó mentőszolgálat funkcióinak maradékát emészti fel a járványkezelés. „Arról a mentőszolgálatról beszélünk, amely nemcsak az alapfeladatában fuldoklik, hanem a tesztelésekben is” – fogalmaz az oxyológus szakorvos.

Megjegyzésében azt írta: „a Müller Cecília és Kásler Miklós gondozásában kiadott legutolsó ismert eljárási rend három budapesti és öt vidéki központba irányítja elsődlegesen az igazolt COVID betegeket. Amely alapján az ország meghatározott megyéiből Szekszárdra, Miskolcra, Nyíregyházára, Ajkára és Kiskunhalasra kell szállítani a betegeket, amíg azok be nem telnek.”

„A szállítást pedig egyedül az Országos Mentőszolgálat végezheti el, ami azt jelenti, hogy egy-egy igazolt COVID beteg kijelölt intézetbe szállításával a 12 órás műszak fele el is megy, az a kocsi a mentésből arra az időre kivonásra kerül. Tehát az alaptevékenységét, a mentést nem fogja elvégezni.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!