Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kimaradt helyzetek és büntető – sorozatban negyedszer kapott ki a HFC

Az NB III. Közép csoportjának 13. helyére esett vissza a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgó csapata, miután sorozatban negyedszer is vereséget szenvedett, ezúttal a Taksony vendégeként.

A házigazdák szerezték meg vezetést az első félidőben, ám hiába sikerült az egyenlítés az 52. percben, a 80. percben ismét betalált a Taksony. A HFC számos helyzetet kialalított a mérkőzésen, kapufát lőtt, a gólszerző Pleszkán pedig a hajrában nem tudott gólra váltani egy tizenegyest, így pont nélkül tértek haza a vásárhelyiek.

Szűcs Róbert vezetőedző: „Talán most már üres kapura fogunk gyakorolni, mert ennyi helyzetet nem lehetet büntetlenül kihagyni. A játékkal nem volt baj, de a helyzetkihasználásunkkal igen.”

Október 4-én a Kozármislenyt fogadja a HFC.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!