Egy expornósra bízta a gyerek teniszezőket a Tenisz Szövetség

- Hirdetés -

Selmeci Petrát jelölte a versenysport és az utánpótlás-bizottság elnöki posztjára a tisztújításon átesett Magyar Tenisz Szövetség, melynek Lázár János az elnöke. Mostantól Selmeci felel a tehetséges gyerekek gondozásáért – írja a Blikk. 

Selmeci Petra visszavonulása után főként fiatalokkal foglalkozott. Már az előző elnökség idején, idén márciusban tagja lett a szakmai döntéshozó csoportnak, majd idén szeptemberben az új sportági vezetőség utánpótlásfőnökké nevezte ki.

- Hirdetés -

Azonban mint kiderült, Selmeci 2001 és 2005 között több felnőtt filmben is szerepelt. A legnagyobb filmes adatbázis szerint legalább 11 filmben tűnt fel.

A Magyar Tenisz Szövetség, amelynek Lázár János az elnöke, a lap megkeresésére egyébként úgy reagált, hogy Selmeci Petra hosszú ideje meghatározó és elismert szakembere a magyar teniszéletnek:

„Selmeci Petra hosszú ideje meghatározó és elismert szakembere a magyar teniszéletnek, nem véletlen, hogy a Magyar Teniszszövetség korábbi vezetésének munkáját is segítette, és a mostani érában is számítunk a szakértelmére. A szövetség feladata a sportág képviselete, magánéleti kérdésekkel eddig sem foglalkoztunk és ez a jövőben is így lesz”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!