Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

77 állami földet hirdettek meg nyilvános pályáztatás mellőzésével Vásárhely környékén

77 állami parcellát hirdetett meg nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesítésre Hódmezővásárhely környékén a Nemzeti Földügyi Központ. Összesen 71 hektárnak keresnek így új gazdát.

A héten tette közzé a Nemzeti Földügyi Központ azoknak a Nemzeti Földalapba tartozó, 10 hektárnál kisebb földrészleteknek az adatait, amiket nyilvános pályáztatás, illetve árverés mellőzésével értékesítenének október 21-ig. Csongrád-Csanád megyében a legtöbb eladó parcella Hódmezővásárhelyhez tartozik közigazgatásilag. Míg a csongrádi határban 21, a makóiban 28, a szentesiben 20, a mindszentiben 7, Szeged környékén pedig 16 kisebb-nagyobb táblát hirdettek meg, addig Vásárhely térségében 77-et.

A kínálat többségében félhektárnál kisebb földterületekre vonatkozik, néhány kivételtől eltekintve a haszonbérlet 2021-ben jár le. A legnagyobb új gazdára váró tábla 5 hektáros. A 77-ből 76 parcella külterületen fekszik, illetve szerepel a listán egy 139 aranykorona értékű, 3,3 hektáros vásárhelyi belterületi földdarab is.

A hirdetmény szerint az értékbecslés elkészítésének díját az 1 hektáros vagy kisebb ingatlanok esetében a földügyi központ, a nagyobbaknál a szerződés megkötésére jogosult vételi ajánlatot tevő fizeti.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!