Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

12 év után új elnöke van a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának

Pénteken tartotta tisztújító küldöttgyűlését a kamara. Dr. Kőkuti Attila 12 év után váltotta az elnöki pozíciót eddig betöltő, a Dél-alföldi Regionális Gazdaságfejlesztési Zónáért felelős kormánybiztosnak kinevezett Nemesi Pált az elnöki pozícióban – derül ki a CSMKIK közleményéből.

A gazdasági önkormányzat elnökének dr. Kőkuti Attilát, a Tornádó International Kft. ügyvezetőjét választották 4 évre. A kereskedelmi alelnöki pozíciót Palotás Sándor, a Déli-Farm Kft ügyvezetője; a kézműiparit pedig Török László egyéni vállalkozó tölti majd be, ők már mindketten második ciklusukat kezdhetik meg. Tóth Gábor, a PC Trade Systems Kft. ügyvezetője szolgáltatási alelnökként, míg Gellért Ákos, a Gellért és Fiai Consulting Szolgáltató Kft. ügyvezetője 2024-ig ipari alelnökként dolgozik majd a gazdasági önkormányzatnál.

Fotó: Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

A kamarában 1994 óta dolgozó, 2004-től ipari alelnökként tevékenykedő dr. Kőkuti Attila elmondta, rövidtávon a legfontosabb feladat, hogy megfelelő választ találjanak a koronavírus járvány által okozott kihívásokra, hangsúlyosabb tanácsadó szerepet kell kialakítani, hiszen a vállalkozások válaszokat, segítséget várnak a kialakult helyzet miatt. A távolabbi jövőbe pillantva pedig olyan területekre kell koncentrálni, mint a jól képzett munkaerő hiánya, az ütőképes szakképzési rendszer kialakítása, melyben a vállalkozásoknak egyre fontosabb szerepe lesz.

Nemesi Pál elmondta, büszke ara, hogy a legújabb infokommunikációs technológiákat segítségül hívva rengeteg információt tudtak eljutatni a vállalkozók felé, és őket bevonva a gazdaságvédelmi akciótervhez is hozzátett a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!