Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

19-en fertőződtek meg a szegedi Csillagbörtönben

19 fogvatartott kapta el a koronavírust a szegedi Csillagbörtönben – erősítette meg az RTL Híradó értesülését a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. 

A BVOP tájékoztatása szerint a 19 fertőzöttet átszállították Tökölre, a Büntetés Végrehajtás Központi Kórházába, ahol karanténba kerültek. A rabok vélhetően külső foglalkoztató helyen fertőződtek meg, jelenleg valamennyien tünet és panaszmentesek.

A szegedi börtön teljes épületét fertőtlenítették.

Ez az első eset egyébként, hogy a rabok között megjelent a koronavírus. Szeptember 7-én a BVOP még azt közölte, hogy addig a napig egyetlen fogvatartott sem kapta el a fertőzést, és továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a koronavírus ne kerülhessen be a börtönfalak mögé. A járvány miatt a rabok továbbra is csak telefonon és Skype-on tarthatják a kapcsolatot hozzátartozóikkal.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!