Újratervezés az EMMI-nél: Kiskunhalasra kerülnek a dél-alföldi fertőzöttek, ha kórházi ellátásra szorulnak

- Hirdetés -

Elsődlegesen a kiskunhalasi kórházat jelölte ki ellátóhelynek a dél-alföldi régió fertőzöttjei számára a szakminisztérium – derül ki abból a levélből, amit szombaton szignált Kásler Miklós miniszter. Két hete még úgy volt, hogy a szegedi klinikára, Kecskemétre vagy Gyulára kerülnek ellátásra szorulók.

- Hirdetés -

Módosította a koronavírussal fertőzött, kórházi ellátásra szorulók betegútját az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szombaton aláírt és kiküldött utasítást Kunetz Zsombor orvos hozta nyilvánosságra Facebook oldalán.

Szeptember elején még arról szólt a bejelentés, hogy vidéken az egyetemi klinikákra és a megyei kórházakba, így a dél-alföldi régióban a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba, illetve a kecskeméti és a gyulai megyei kórházba kerülnek a fekvőbeteg ellátást igénylő koronavírusos betegek.

A tegnapi levélben viszont már az szerepel, hogy az elsődleges ellátóhely a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház lesz. Amennyiben az intézményi kapacitás kihasználtsága eléri a 80 százalékot, a másodlagos ellátóhely a szegedi klinika lesz, illetve a gyermekeket is a csongrádi megyeszékhelyre viszik a mentők, ha a beteg állapota kórházi ellátást igényel.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!