Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egymillióra pályázott az önkormányzathoz a Trianont Tagadók Tudatos Társasága is

De nem kaptak, a közgyűlésen az hangzott el: nem tartják reálisnak, hogy önerő nélkül indítanának előadás-sorozatot. Három szervezet pályázott ugyanarról a címről, mindhármat elutasította a közgyűlés. Mindkét kategóriában olyan szervezet kapta a legtöbb pénzt, amely egy-egy képviselőhöz is köthető. Kiosztották az önkormányzati civil pénzek második felét.

Összesen közel ötvenmilliónyi támogatásra pályázott 38 civil- és sportszervezet az önkormányzathoz a civil támogatások második turnusában. Miután a koronavírus miatt az összesen 25 milliós keretből áprilisban csak mintegy ötmilliót osztottak ki, több, mint húszmillió szétosztását mostanra halasztották. A múlt csütörtöki közgyűlés döntött a pályázatokról, voltak 17-en, akik a teljes megpályázott összeget megkapták, négyen viszont semmit nem kaptak. A szervezetek mintegy 16 milliós önerőt vállaltak összesen a tervezett projektekre, bár olyan is volt, aki önerő nélkül pályázott és nyert.

A teljes keretet végül nem merítették ki, a polgármester elmondása szerint a megmaradt pénzt azonban már más célra odaígérte.

Ugyanannyi a két úszóklubnak

Lőkösné Nagy Sarolta képviselő elmondása szerint összesen húsz sportegyesület pályázott 41 millióra, ebből tizenkilencen nyertek pénzt. Négy szervezet kapott pontosan annyit, amennyit kért, egyikük – a Dragon Sport Club – az önkormányzat honlapján elérhető adatok szerint még harmincezerrel többet is kapott, mint amennyit igényelt.

Ahogyan a polgármester és több szereplő is hangsúlyozta, a két, az utóbbi időben rivalizáló hódmezővásárhelyi úszóklub, a NICS-HSÚVC és a HÓD Úszó SE is ugyanannyit két-kétmillió forint önkormányzati támogatást kapott. A sportegyesületek közül a legtöbbet a Horváth Zoltán fideszes képviselő vezette Hódmezővásárhelyi Futball Club kapta, három és félmilliót.

Bár ők így sem azok közé tartoztak, akik a teljes összeget megkapták, mert tízmillióra pályáztak.

Ugyanakkor többen is kaptak még rajtuk kívül egymillió forint fölött: a Máté Taekwondo, a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány, a Boksz Klub, a Csomorkány Egyesület, a Közhasznú Diáksport Egyesület. A pályázó sportegyesületek közül egyedül a Kézilabda Egyesület nem kapott semmit, akik negyedmilliós önerőből kezdtek volna ingatlanfejlesztésbe.

Sportegyesületek

Egyesület neveMegítélt támogatásMire fordítjákIgényelt támogatásVállalt önerő
Alföldi Kerekesek Egyesület449 000,00 Fta felszerelés, védőfelszerelés, fejlesztés   finanszírozására449 000,00 Ft0,00 Ft
All U Need Dance Stúdió Sportegyesületet400 000,00 Ftversenymez   finanszírozására400 000,00 Ft0,00 Ft
Dragon Sport Club330 000,00 Fta terembér, útiköltség, nevezési díjak   finanszírozására300 000,00 Ft1 740 000,00 Ft
HÓD Úszó Sportegyesületet 2 000 000,00 Ftmegbízás finanszírozására3 000 000,00 Ft1 500 000,00 Ft
HÓD-FITNESS SE500 000,00 Ftterembérlet, nevezési díjak finanszírozására.500 000,00 Ft150 000,00 Ft
Hód-Mentor Sportegyesületet300 000,00 Ftnevezési díjak, szállás, utazás   finanszírozására300 000,00 Ft44 500,00 Ft
Hódmezei Őrzők Íjászegyesület500 000,00 Fteszközök, nevezési díj  finanszírozására1 200 000,00 Ft300 000,00 Ft
Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány1 500 000,00 Fta terembérlet, utazás, rendezési költségek  finanszírozására2 337 850,00 Ft0,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Boksz klub1 000 000,00 Ftterembérlet, versenyek szervezése, versenyeztetés, edzőtáborok finanszírozására2 320 000,00 Ft700 000,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Csomorkány Egyesület1 800 000,00 Fta terembérlet  finanszírozására2 500 000,00 Ft4 292 000,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Futball Club3 500 000,00 Ftaz utazás, jv. díj, igazolások finanszírozására.10 000 000,00 Ft0,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Kézilabda Egyesület0,00 Ftegyesületi ingatlanfejlesztés tárgyában5 000 000,00 Ft250 000,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Közhasznú Diáksport Egyesület1 000 000,00 Ftversenyeztetés, pályabérleti díj finanszírozására.2 220 000,00 Ft1 750 000,00 Ft
Hwarang-Do S.E.-300 000,00 Ftterembér, nevezési díjak  1 000 000,00 Ft50 000,00 Ft
Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület1 200 000,00 Ftpontozó rendszer beszerzésének finanszírozására2 230 000,00 Ft230 000,00 Ft
Natural Immune Control System Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club (NICS-HSÚVC)2 000 000,00 Ftsportbelépők finanszírozása5 732 045,00 Ft0,00 Ft
Promenád Táncsport egyesület350 000,00 Fta terembérlet  finanszírozására.500 000,00 Ft100 000,00 Ft
Tailor Dance Sportegyesület250 000,00 Fta bérleti díj finanszírozására500 000,00 Ft100 000,00 Ft
Zöldlépés Nordic Walking150 000,00 Fteszközbeszerzés, jogi képviselet, könyvelés finanszírozására400 000,00 Ft50 000,00 Ft
Forrás: Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata

Négyen nem kaptak pénzt

Minden más jellegű civil szervezetek összesen tizennyolcan pályáztak, ebből meglepően nagy számban, 10-en a teljes összeget megkapták. Négyen nem kaptak semmilyen összeget, ebből az elmaradó rendezvény miatt kieső nyugdíjasklub mellett a másik három szervezet Lőkösné elmondása szerint azonos címre volt bejegyezve.

Miután a közgyűlésen felmerült, indokolják meg, miért engedik el őket üres kézzel, a képviselő arról beszélt: önerő nélkül tervezett projektjeiket nem érzik reálisnak.

Így a Nemzeti Együttműködési Közösség, a Összetartozunk Szövetség és a Trianont Tagadók Tudatos Társasága sem kapott pénzt az általuk tervezett előadás-sorozatra, DVD-kiadásra és testvértelepülési konferenciára. A Mátyás utcai olvasókör támogatásáról volt egy kisebb vita a döntés előtt, mivel nem kötötték ki, hogy a pénzt nem lehet étkezésre költeni. Galambos Kornélné szerint viszont a harminc éves évforduló eseményének támogatásának dokumentációjára, például emlékkönyvre használnák. 

Végül Márki-Zay Péter polgármester javaslatára annyit módosítottak az indítványon, hogy ezt a szigorítást beleírták és így megszavazták az olvasókör támogatását. Itt egymillió feletti összegekről nem beszélhetünk, félmillió felett is csak ketten kaptak: a Fandante Kamarakórus Egyesület 20. évfordulójára tervezett kulturális estre és a Kankalin Közhasznú Néptánc Egyesület működési költségekre, amely pályázata szerint a bérleti díjat jelenti.

További civilek

Szervezet neveMegítélt támogatásMire fordítják?Igényelt támogatásVállalt önerő
Alföldi Szabadidő Egyesület400 000,00 Ft6 db. Reflektor, tetőhéjazat felújítás, öltöző festés, elektromos fűnyíró400 000,00 Ft0,00 Ft
Csúcsi Kertbarátok Egyesülete130 000,00 Ftkirándulás részvételi díja, belépők, tárlatvezetési díj130 000,00 Ft39 000,00 Ft
Fandante Kamarakórus Egyesület700 000,00 Fta kórus fennállásának 20. évfordulója alkalmából kulturális est az Alföldi Galériában1 190 000,00 Ft55 000,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete120 000,00 Fta beteg állatok számára fenntartott helyiség ajtajának csréje120 000,00 Ft0,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Amatőr Kispályás Futball Ligát350 000,00 Ftbérleti díj  finanszírozására350 000,00 Ft450 000,00 Ft
Kankalin Közhasznú Néptánc Egyesület780 000,00 Ftműködési költség (bérleti díj)780 000,00 Ft2 088 000,00 Ft
Kertvárosi Olvasókör200 000,00 Ftműködési kiadásokra (rezsi)200 000,00 Ft0,00 Ft
Lucien Hervé Kamera Klub120 000,00 Fta névadó 110. születésnapja alkalmából szervezett kiállítás fotóinak nyomtatása120 000,00 Ft25 000,00 Ft
Mátyás Utcai Olvasókör180 000,00 Ftaz olvasókör megalakulásának 30. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre – 60 000 Ft, épületfelújítás – 120 000 Ft180 000,00 Ft20 000,00 Ft
Nemzeti Együttműködési Közösség0,00 Ft2021. tavaszán – Hódmezővásárhely jelesei című előadássorozat megvalósítása750 000,00 Ft0,00 Ft
Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség0,00 FtIdősek Világnapján műsor és süteményes vendéglátás120 000,00 Ft10 000,00 Ft
Összetartozunk Szövetség0,00 Ftelőadói díj, marketing költség, DVD kiadvány készítése, testvértelepülési konferencia830 000,00 Ft0,00 Ft
Péczely Attila Ének- Zenei Alapítvány200 000,00 Ft3 rendezvény megvalósítási költsége200 000,00 Ft20 000,00 Ft
Susáni Nyugdíjas Klub300 000,00 Ftépületfelújítás800 000,00 Ft120 368,00 Ft
Tabáni Olvasókör Egyesület200 000,00 Ftépület belső festése, vakolat javítása200 000,00 Ft200 000,00 Ft
Trianont Tagadók Tudatos Társasága0,00 Ft2021 tavaszán, 2020 végén egy előadássorozat Hodmezővásárhely története 1918-1920 címmel1 000 000,00 Ft0,00 Ft
Új Világ Alapítvány200 000,00 Ftrászorulók adományának 1 éves szállítási költsége500 000,00 Ft500 000,00 Ft
Új Világ Alapítvány400 000,00 Ft10 vásárhelyi rászoruló gyermek 1 hetes táboroztatása „Kéz a Kézben Tolerancia500 000,00 Ft400 000,00 Ft
Zöld Szikla Művészet és Természetvédő Alapítvány180 000,00 FtHódstock Fesztivál szervezésére180 000,00 Ft820 000,00 Ft
Forrás: Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata

Lobbizó képviselők

Nem a Horváth-féle HFC az egyetlen olyan pályázó, amelynek vezetésében, vagy tagjai között önkormányzati képviselő is szerepel. Ilyen a Kankalin Néptáncegyüttes is, amelynek Gyöngyösi Ferenc korábban aktív tagja volt és a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség Fejes Péterrel a sorában. Ez utóbbi azonban végül nem kapott semmit, mivel Fejes elmondta, hogy a tervezett süteményes vendéglátást elsodorta a koronavírus, az összeget pedig Gyöngyösiéknek ajánlotta, amit a közgyűlés el is fogadott.

A Kankalin így támogatását így a Nyugdíjas Szövetség 120 ezrével és még 60 ezres átcsoportosítással 780 ezerre emelték, amelyet Gyöngyösi Ferenc meg is köszönt az ülésen. Korábban egyébként maga beszélt arról, hogy nagyobb támogatásért lobbizik, elmondása szerint azért, mert a járvány miatt nagyon rosszak a körülményeik.

Ezzel mindkét kategóriában a legmagasabb összeget egy-egy képviselőhöz is köthető egyesület kapta.

Hasonlóan tett előtte Horváth is, aki megsüvegelendőnek nevezte, hogy futballklubjuk kapta a legmagasabb támogatási összeget és arról beszélt, reméli, nem lesz „letámadva” később emiatt. A kormánypárti képviselő egyébként a közgyűlésen azt is felvette: harmadik támogatási kört is indítsanak október-november környékén, miután többek meglepetésére kiderült, hogy a Kosársuli egyesület – melynek vezetésével elmondása szerint napi kapcsolatban van, de erről nem beszéltek – nem pályázott.

Ezt azonban elutasította a képviselők többsége. Kis Andrea alpolgármester arról beszélt a felvetés kapcsán, hogy mint fogalmazott, „meg kell szoknia” a civileknek a rendszeres pályáztatást, hiszen épp az volt a céljuk, hogy ne alkalomszerűen osszanak ki pénzeket. Hozzátette, hogy több városban egy körben osztják szét az ilyen önkormányzati forrásokat, a rendszer pedig Vásárhelyen elmondása szerint eddig jól vizsgázott.

Cikkünk eredeti verziójában az szerepelt, hogy Gyöngyösi Ferenc a Kankalin Néptáncegyüttes aktív tagja, de az információ úgy pontos, hogy korábban az volt. A pontatlanságért elnézést kérünk.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!