Még áprilisban a Központi Orvosi Ügyelet dolgozóinak 200 db arcmaszkot és 10 db fejmaszkot adtak át. Fotó: Dr. Berényi Károly Facebook oldala

Dr. Berényi Károly a Fidesz javaslatairól: megoldásokat nem tartalmaz, az önkormányzatra hárít állami feladatokat

- Hirdetés -

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete egy 10+1 pontból álló javaslatot adott át a város vezetésének és tárt a nyilvánosság elé, a koronavírus járvány megfékezése érdekében. Dr. Berényi Károly alpolgármester, gyermekorvos szerint a javaslatok az önkormányzatra hárítanak állami feladatokat is, ami rossz hír így a járvány egyre durvuló szakaszában.

Dr. Berényi Károly terjedelmes bejegyzését itt lehet elolvasni, mi pedig cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb észrevételeit a javaslatcsomag kapcsán.

1. Az idősek, a hajléktalanok és a legkisebbek ellátásában dolgozókat haladéktalanul tesztelje a város!

,,A Kovács-Küry Idősotthonban lakók és a gondozó személyzet közül senki nem betegedett meg. Abban a gyermekgondozó intézményben (óvoda), ahol Covid19 fertőzött eset fordult elő, haladéktalanul leszűrték a gondozókat és a velük szoros kapcsolatba került gyerekeket. […] Sokkal nagyobb probléma látszik máris az alapfokú oktatási intézményekben, az általános iskolákban. […] Az iskolaorvosi szolgálat nem tudja a járványügyi helyzetet kezelni, nincs „jogosítványa” hozzá. Ahogy nő az esetszám, úgy tűnik, hogy a járványügyi hatóság határozott állásfoglalása is kezd elmaradni. A tesztelés szükségességét a háziorvosokra bízza.”

2. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok számára biztosítson az önkormányzat COVID19 betegek ellátásához is alkalmas védőeszközöket: overallokat, FFP 2/FFP3 maszkokat és arcvédőket, a napi munkához megfelelő mennyiségben!

,,Az Országos Tiszti Főorvosnőt tájékoztatták a legfontosabb orvosegészségügyi szakmai társaságok (Magyar Orvosi Kamara, Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete, Falusi Körzeti Orvosok Szövetsége…), hogy a járványhelyzet idején az egészségügyi alapellátásban dolgozók védőruházattal való ellátása állami feladat! Valóban, kezdetben magunkat próbáltuk ellátni maszkokkal, védőruházattal (amikhez már akkor sem lehetett hozzájutni a kereskedelemből…). Az önkormányzat 10 millió forint értékben rendelt szájmaszkokat, majd minden a városban dolgozó háziorvosnak kiosztott a védekezés első heteiben több ezret. […] Az önkormányzat arcvédő plexi pajzsokat oszt jelenleg is a háziorvosoknak, amilyeneket több alkalommal adott már a városi ügyeletnek is.”

3. Valamennyi önkormányzati intézményben vezessék be a belépéskori kötelező lázmérést, valamint a kötelező maszkhasználatot.

,,A Polgármesteri Hivatalba csak maszkban lehetett eddig is belépni és a kézfertőtlenítő használata is kötelező volt. A lázmérés bevezetését megoldjuk. Az óvodák, bölcsődék estében már napi gyakorlat a lázmérés, érintésmentes homlok lázmérőkkel.”

4. Minden önkormányzati intézményben végezzenek naponta teljes körű fertőtlenítő takarítást! A menzákon szigorítsák meg a higiéniai előírásokat!

,,Március óta ez az elvárás nap, mint nap teljesül!”

5. Azonnali hatállyal zárják le a látogatók elől a Török Sándor Sportfürdőt és Gyarmati Dezső Sportuszodát, valamint minden zárt terű sportlétesítményt! Halasszák el a fedett helyen tervezett csoportos programokat.

- Hirdetés -

,,Az uszodák bezárásával kapcsolatban megvárjuk az Országos Operatív Törzs javaslatát. A vízben fürdőzés, úszás közben a vírus terjedése kizárt, az uszoda zárt tereiben pedig kötelező már is a maszkhasználat! A tornaórákat és edzéseket csak szabad térben tartják az iskolák és a sportegyesületek.”

6. Térítésmentesen biztosítson a város a kockázati csoportban élők számára segítséget a gyógyszereik kiváltásában, a bevásárlásban és az ebéd kiszállításban, annak érdekében, hogy az idős vagy beteg emberek minimálisra tudják csökkenteni a számukra kiemelten veszélyes személyes érintkezéseket!

,,Az erre a célra bejáratott utak a Polgármesteri Hivatal Irodáiban, az önkéntes segítő csoportoknál, karitatív és egyházi szervezeteknél (pl. a most már a városunkban is jelen lévő Máltai Szeretetszolgálatnál, akik a város háziorvosainak fertőtlenítő szereket adományoztak…) könnyen „újra élesíthetők”, és természetesen meg is tesszük.”

7. Valamennyi 65 év feletti vásárhelyi polgár számára biztosítson az önkormányzat, a Tisztiorvosi Szolgálattal egyeztetett minőségű orr-szájmaszkokat!

,,Ennek nem lesz akadálya, bár nem értem az egyeztetett minőségű szájmaszkok fogalmát, hisz a betegekkel első körben foglalkozó alapellátó orvosok sem kaptak a sebészi szájmaszknál magasabb védelmi besorolású védőeszközt… Nagyon sok felajánlás érkezett a lakosságtól, akik mosható textil maszkokat varrtak, és juttattak el az önkormányzathoz. Ezekből juttatunk az idősebb lakosainknak is, ha igénylik…”

8. Állítsanak fel higiénés, fertőtlenítő pontokat a város legforgalmasabb részein!

,,Az üzletek, bank, posta, gyógyszertárak, intézmények bejáratánál a legtöbb helyen található kézfertőtlenítő. Ez megkövetelhető a működtetőktől!”

9. Biztosítsák az iskolabuszokon a maszkokat a gyermekeknek, valamint a buszok napi kétszeri fertőtlenítését. Fokozzák a tömegközlekedésben résztvevő buszok fertőtlenítését, és tegyék ingyenessé a parkolást a városi ügyintézés, vásárlás meggyorsítása érdekében. Az önkormányzat ebből származó bevétele nem lehet fontosabb, mint a vásárhelyiek védelme.

,,A fenti kérés természetesen teljesült eddig is. A szülők a legtöbb esetben ellátják gyermeküket maszkkal, de akinél nincs, az kap a buszsofőrtől. […] A parkolás ingyenessé tételéről szóló korábbi kormányzati döntés sok milliós bevételtől fosztotta meg az önkormányzatokat. […] Úgy tűnik, hogy most a Fidesz alapszervezetek kapták azt a hálátlan feladatot, hogy vegyék rá az önkormányzatot minderre.”

10. A társfertőzés fokozott kockázata miatt az azt igénylő vásárhelyiek számára biztosítsák ingyenesen az influenza elleni védőoltást.

,,Orbán Viktor két napja bejelentette, hogy az országban mindenki ingyenesen hozzájut az influenza védőoltáshoz.”

+1. Az élet védelme mellett a megélhetés, a helyi gazdaságvédelme is elengedhetetlen. “A korábbi önkormányzatok sikeres válságkezeléséhez hasonlóan biztosítson a város célzott, munkahely megőrző és munkahely teremtő támogatásokat a helyi vállalkozásoknak. Egy erre elkülönített költségvetési alapból segítse az önkormányzat a munkavállalókat és a helyi cégeket.”

,,Jó lett volna ezt a javaslatot is gyorsan eljuttatni a kormányfőhöz… Reméljük a következő péntek reggel választ kapunk a felvetésre.”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!