Vasárnap ismét itthon játszik a HFC

- Hirdetés -

Az NB III-as labdarúgó bajnokságban, a hétvégén már a 10. fordulót rendezik. A Hódmezővásárhelyi FC az elmúlt két fordulóban nem remekelt, az ESMTK elvitte a pontokat, a Dabas-Gyón pedig otthon tartotta, így fontos volna, hogy a hétvégén három ponttal gazdagodjunk a Körösladány ellen – tájékoztatta oldalunkat a csapat. A találkozó szeptember 13-án, vasárnap 16:30-kor kezdődik.

A Körösladányi MSK a Békés megyei bajnokságot megnyerve jutott fel a harmadosztályba és friss feljutóként nem indult számukra rosszul a bajnokság: a jelenlegi mérlegük 4 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség, így 15 ponttal a tabella 5. helyét foglalják el.

- Hirdetés -

Az elmúlt fordulókban elszenvedett vereségek ellenére a HFC szezonja sem nevezhető rossznak, ám kétségtelen, hogy a hétvégén fontos volna visszatalálni a győztes ösvényre.

A két csapat a felkészülési időszakban találkozott egymással, akkor a Körösladány tudott nyerni, így a mieinket akár duplán is fűtheti a győzelmi vágy.

Forró Attila letöltötte négymeccses eltiltását, így ő visszatérhet, a védelem mégsem lesz teljes, Huszár sérülés miatt úgy tűnik, kihagyja a meccset és Koncz Adrián is sérüléssel bajlódik – ráadásul a megyeegyes meccs is vasárnap lesz, így nem vagyunk könnyű helyzetben.

Arra kérik a szurkolókat, hogy az egészségügyi előírásokat tartsák be, viseljenek maszkot és figyeljenek a távolságtartásra!

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!