Érdekes és izgalmas a Tornyai új interaktív kiállítása

- Hirdetés -

A Vásárhelyen és környékén lezajlott régészeti feltárások eredményeiből ad ízelítőt a Tornyai János Múzeum csütörtökön megnyílt Építés alatt – Régészeti Pillanatképek Hódmezővásárhelyről 2013-2019 című kiállítása – derül ki az intézmény közleményéből.

Az elmúlt hét-nyolc évben a város környékén lezajlott beruházásokhoz kapcsolódó ásatásoknak köszönhetően a vásárhelyi közgyűjtemény régészeti gyűjteménye megduplázódott

– fogalmazott a kiállításra érkezetteket köszöntve Miklós Péter. A Tornyai János Múzeum igazgatója kijelentette: a most megnyílt tárlat nemcsak a feltárások eredményeit és leleteit mutatja be a neolitikum korától a korai újkorig, hanem a régészet módszereibe is beavatja a látogatókat.

A Tornyai János Múzeum új kiállítása azt bizonyítja, hogy egy tárlat lehet érdekes és izgalmas is

- Hirdetés -

– mutatott rá Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében, rámutatva, hogy a múzeum interaktív kiállítása ideális családok számára is, hiszen amíg a szülők a tárgyakat szemlélik és a hozzájuk tartozó információkat elolvassák, a gyerekek a felfedezhetik az ásatás örömeit a terepasztal távirányítású markolójával, vagy kipróbálhatják, hogyan jelez a fémkereső műszer.

A kiállítás a legtöbb tárlattól eltérően nem tematikus vagy kronologikus

– szögezte le a kurátora, Csányi Viktor régész-muzeológus –, s nem véletlenül nélkülözi az első teremben bemutatott tárgyak és azok korának részletes bemutatását, céljuk az volt, hogy gyönyörködtessenek maguk a tárgyak.

A második teremben a látogatók nemcsak megismerhetik régészek által a legtöbb esetben a kíváncsi szemek elől elzárt régészeti feltárásokon használt eszközöket és módszereket, hanem többet ezek közül maguk is kipróbáltatnak, míg a harmadik teremben vetített diafilm és kiállított fotók mutatják meg az 1930-1980-as évek régészeinek tevékenységét. Csányi Viktor elmondta: a régészet alapvető módszere, az ásatás nem sokat változott félszáz év alatt, viszont a ma régészeit számos olyan eszköz és eljárás segíti, amelyet ezek alatt az évtizedek alatt fejlesztettek ki.

A kiállítás január 10-ig tekinthető meg a Tornyai János Múzeumban, azonban a közgyűjtemény által a tárlat online megjelenítésére a elnyert támogatásnak köszönhetően a finisszázst követőben is elérhetőek maradnak Vásárhely régészeti pillanatképei a virtuális térben – zárul az intézmény közleménye.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!