Fotó: Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs

Ybl-díjas építész mutatja be a Tornyai-múzeumot az NKA új filmsorozatában

- Hirdetés -

A 2012-ben felújított Tornyai-múzeumot az akkori átalakítás tervezője, Vesmás Péter Ybl-díjas építész mutatja be a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) építészeti filmsorozatában – tudtuk meg az intézmény szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A vásárhelyi közgyűjtemény épületéről szóló részt kedden rögzítette Szomjas György Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és stábja.

Az NKA Építészeti Kollégiumának megbízásából készülő epizód rendezője elmondta: számára mindig is a fő téma a folytonosság volt, s a folytonosság szerinte Hódmezővásárhelyen is tetten érhető a hétezer éves Kökénydombi Vénusztól egészen napjainkig.

- Hirdetés -

Vesmás Péter arról beszélt, az épület kiegészítésének és megújításának tervezése előtt megismerte a település és a helyi kerámiaművészet történetét.

A Tornyai János nevét viselő kulturális és városrekonstrukciós projekt keretében jött létre a sétálóutca, újult meg a Janáky-testvérek tervezte művelődési központ és a szerb ortodox templom, valamint a múzeum épülete.

Az építész kiemelte, hogy már 2007 óta tervezték az eredeti épület kiegészítését újabb részekkel és szerencsésnek nevezte, hogy megfelelő idő állt rendelkezésre a 2012-es átadásig. A most forgatott, a vásárhelyi múzeumot ismertető részt a teljes sorozat elkészülte után fogják bemutatni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!