Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A Pávás ház értékesítéséről kérdezte a DK-s Vadai Ágnes Orbán Viktort

A DK-s politikus arra kíváncsi, mely vállalkozás az a független ingatlanforgalmi szakértő, ami felértékelte a 72 millió forintért gazdát cserélt állami ingatlant, ahol a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola három elsős osztálya kezdte meg az idei tanévet.

Írásbeli kérdést nyújtott be Vadai Ágnes Orbán Viktor miniszterelnöknek augusztus 18-án. A DK-s országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi: mely vállalkozás a független ingatlanforgalmi szakértő a 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 33. szám alatt található ingatlan esetében?

Mint arról június végén beszámoltunk, istentiszteleten jelentette be Bán Csaba lelkész, hogy oktatási célból megveszi a Pávás házat a hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség. A bejelentés szerint a gyülekezet 25 millió forint támogatást kap a vásárlásra, a vételár 72 millió forint. Az Andrássy úti épület alapterülete 371 négyzetméter és 1070 négyzetméteres telken áll. 

A július 30-án meghozott kormányhatározatban az áll, hogy a Magyar Államkincstár, mint a magyar állam nevében a Hódmezővásárhely, Andrássy út 33. szám alatt található ingatlan tulajdonosi joggyakorlója – társadalompolitikai közérdekű cél, a  Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola köznevelési feladatainak ellátása érdekében – versenyeztetés mellőzésével értékesítse az ingatlant a hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség részére legalább a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értéken.

A képviselői kérdésre még nem érkezett válasz.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!