Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Támadta a polgármestert és feleségét, most pert vesztett első fokon az Origo

Másfél évvel ezelőtt egy család tragédiájával visszaélve az állampárt propagandagépezete VÁLOGATOTT HAZUGSÁGOKKAL támadta az ügyben mindössze tanúként meghallgatott Márki-Zay Pétert és feleségét. A tegnapi napon Budapesten a bíróság ítélete elsőfokon, még nem jogerősen, elmarasztalta az Origot.

Másfél éve, egy hat évvel korábban tökéletesen egészségesen született gyermek közel 2 hónappal későbbi, szüléstől teljesen független tragikus halálát igyekeztek mindenáron politikai lejáratásra felhasználni. A három országban közel 500 egészséges gyermeket világra segítő, minden engedéllyel, végzettséggel és képzettséggel rendelkező, a fideszes minisztérium felkérésére szakmai irányelvet kidolgozó feleségem mellett nemcsak volt kismamái és Vásárhely népe, de még a fideszes gyermekorvos volt alpolgármesterünk is megszólalt, tavaly márciusban békés tömegrendezvényen tüntettünk a karaktergyilkosságok áldozatai mellett, sőt, a városban egy óriásplakátot is kihelyezett 90 édesanya gyermekeik képével.

– írja Márki-Zay Péter a facebook oldalán.

POLITIKAI OKOK AZ ÚJABB BOTRÁNY MÖGÖTT?A tegnapi napon a 24.hu cikket közölt egy hathetes csecsemő 6 évvel ezelőtti…

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2019. január 5., szombat

A poszt így folytatódik:

Őszintén remélem, hogy a Csongrád megyei bíróságoknál jobb helyzetben lévő budapesti igazságszolgáltatás ítélete jogerősen sem lesz más, csekély reménysugarat nyújtva a lejáratókampány következtében hivatásáról lemondó és megélhetését elveszítő hitvesemnek. Az Orbán utáni magyar kormánynak nemcsak azt kell majd biztosítania, hogy hasonló meghurcoltatás senkit ne érhessen, hanem a szülés és születés körülményeinek javításával immáron nem az otthonszülés, hanem az ITTHONSZÜLÉS kérdését kell megoldania. A magyarországi gyermekvállalás és a családok Magyarországon maradása vészesen fogyatkozó nemzetünk legfontosabb sorskérdése – fogalmaz a polgármester.

****”

1. Alperes (origo) megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa kiadott origo.hu online hírportálon 2019. január 30. napján közzétett, „Márki-Zay Péter felesége miatt halt meg egy újszülött” című cikk címében valótlanul állította, hogy a felperes miatt halt meg egy újszülött;

2. Alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa kiadott origo.hu online hírportálon 2019. január 30. napján közzétett, „Márki-Zay Péter felesége miatt halt meg egy újszülött” című cikkben, valamint 2019. január 31. napján közzétett „Márki-Zay Péter és felesége cége több csecsemő halálában érintett” című cikkben azt a valós tényt, hogy otthonszülésben érintett több csecsemő életét vesztette, abban a hamis színben tüntette fel, mintha a cikkben idézett csecsemők halálát felperes tevékenysége okozta volna;

3. Alperes megsértette felperes hangfelvételhez való jogát azzal, hogy a 2. pontban megjelölt két cikkben felperes hozzájárulása nélkül használta fel a 2019. január 4-én felperes által a Budapest Környéki Törvényszéken tett tanúvallomásának hangfelvétel részleteit;Ezért a bíróság

4. Kötelezte az alperest a Ptk. 2:51. § b) pontja alapján a jogsértés abbahagyására és eltiltotta a felperes személyét érintő és jó hírnevét sértő további közlésektől;

5. Kötelezte az alperest a hangfelvétel 8 napon belüli eltávolítására.6. Kötelezte az alperest arra, hogy a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ítélet jogerőre emelkedését követő 8 napon belül tegye közzé az ítélet rendelkező részét a cikkek elérhetőségi helyén – a cím alatt a szöveg felett – amíg az írások az interneten elérhetőek, azok eltávolítása esetén pedig az eredeti szöveggel azonos webcímen, minimum egy év időtartamra.

7. Kötelezte az alperest, hogy fizessen 2 000 000 Ft sérelemdíjat felperesnek a fenti jogsértések miatt.”

Forrás: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!