Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Heti nyolc edzéssel készült a HVSC felnőtt csapata a közelgő bajnoki rajtra

Három hét múlva kezdődik az OB I/B férfi vízilabda bajnokság a HVSC felnőtt csapata számára. Eddig hárman távoztak, és ugyanennyien érkeztek a kerethez.

Az elmúlt szezonban a 20 csapatos mezőny első felében végezhetett volna a HVSC együttese, de tavasszal félbeszakadt a pontvadászat. Az új kiírásban már csak 12 gárda szerepelhet az élvonal előszobájának számító bajnokságban. A közelmúlt eseményeiről, a csapat átalakulásáról és felkészüléséről Szabó Tamás vezetőedző nyilatkozott lapunknak.

Március eleje óta nem játszottunk tétmérkőzést, így érthetően várjuk a szeptember 26-i bajnoki rajtot, amikor Egerben játszunk az Eszterházi SE-vel. A felkészülést július 27-én kezdtük meg, és augusztus végéig heti nyolc tréninggel készültünk a rajtra. Ez az időszak nem volt zökkenőmentes, többen később tudtak csatlakozni a kerethez, de mára már többé kevésbé mindenki rendelkezésemre áll. A tavalyi csapatból távozott Rácz Norbert, Németh Dániel és Kertész-Kenyeres Ádám. Örömteli, hogy amellett, hogy sikerült a keret többi tagját megtartani, jelen állás szerint minimum fél szezonra csatlakozik hozzánk Badó Ádám, egy szentesi fiatal balkezes, továbbá Tóth Márk, aki szintén balkezes, saját nevelésű „kiöregedő” ifi játékos. Valamint visszatért a HVSC-hez a vásárhelyi nevelésű Kudella Máté, aki ugyan serdülő korú játékos, de terveim közt szerepel az ő kipróbálása is a felnőtt csapatban. A keret még nem biztos, hogy végleges – részletezte a szakvezető.

Ma Szentesen játszunk edzőmérkőzést a helyi ifjúsági csapattal, illetve a múlt héten volt nálunk a Vasas hasonló korú csapata, akikkel nagyon hasznos gyakorlómérkőzést játszottunk. Az erőviszonyokat és ezáltal a céljainkat is nagyon nehéz belőni, ugyanis egyelőre nem ismerjük ellenfeleink teljes játékoskeretét, és azt sem, hogy a többi csapatot mennyire befolyásolja az új lebonyolítási rendszer, miszerint az OBI-es csapatok fiókcsapatai nem indulhatnak a bajnokságban – tette hozzá Szabó Tamás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!