Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Tanévkezdés Vásárhelyen: hol kötelező a maszk, hol szóra sem érdemes a járvány

Az egyik vásárhelyi gimnáziumban csak kérik, a másikban kötelezővé tették a szájmaszk használatát a tanórák közötti szünetekben. A büfé látogatásának szabályozásától a „szóra sem érdemesig” terjed a skála, miként alkalmazzák a járványügyi protokollt a helyi közoktatási intézményekben. 

Ahogy régen a tankönyvválasztásnál, úgy most a járvány terjedésének megelőzésére szolgáló intézkedések elrendelésében adott szabad kezet az oktatási tárca. Az intézményeknek kiadott járványügyi protokoll ajánlásai között belátásuk szerint mazsolázhattak az iskolák. A Hódmezővásárhelyen bevezetésre kerülő regulák skálája igen széles lett – több intézménynél említésre sem volt érdemes a kialakult pandémiás helyzet.

A legszigorúbb a Bethlen Gábor Református Gimnázium volt, ahol az iskola közösségi tereiben kötelező lesz a maszk használata. A Németh László Gimnázium négy oldalas intézkedési tervet tett közzé. Ott csupán kérik, hogy az intézmény tanulói használjanak szájmaszkot a szünetekben, viszont a büfé látogatását osztályokra és idősávokra bontva leszabályozták. Azt is rögzítették, hogy aki nincs jogviszonyban az iskolával, annak maszkot kell hordania az intézmény területén. 

A szakképzési centrum vásárhelyi tagintézményei közül a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola részéről annyit írtak a közösségi oldalon, hogy kérnek mindenkit, maszkot hozzon magával. A Eötvös József Technikum a mai évnyitó kapcsán jelezte, hogy a maszk használata kötelező lesz. 

A Corvin Mátyás- és a Gregus Máté Technikum semmilyen információt, rendelkezést nem közölt a járványhelyzettel kapcsolatban. 

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában az osztályok mindig azonos tanteremben lesznek, csak a csoportbontott órákon változtatják helyüket. A Szent István-, illetve a Klauzál Gábor Általános Iskola honlapján és közösségi oldalán sem találtunk tájékoztatást a helyi járványügyi protokollról.

A Varga Tamás Általános Iskolában a tanítási órákon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező, a tanévnyitón pedig ajánlott. A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola csak azt írta honlapján: „kerülendő a tömeges csoportosulást, reggel az iskola területére kizárólag a tanulók és a pedagógusok jöhetnek be, a kísérő szülők nem!”

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!