A műteremből a söröző kertjébe érkeznek az alkotások

- Hirdetés -

Gyakori rendezvényhelyszínén, a Népkerti Sörözőben állítja ki V. Nagy Nándor képzőművész grafikáit, illetve kis- és nagyplasztikáit a Szeretem Vásárhelyt Egyesület. “Van egy ilyen elképzelés, hogy egész közel próbáljuk hozni, lerakjuk ide az asztalra, itt hagyjuk, meg lehet érinteni őket, nem úgy, mint a múzeumban” – fogalmazott az alkotó a kiállítást bemutató sajtótájékoztatón.

- Hirdetés -

Több mint húsz alkotás egyenesen a műteremből érkezik, így azok most itt lesznek elsőként kiállítva.

– Egy teljesen új környezetben állítjuk ki a művész alkotásait. Azt gondolom, ez egy kiváló árukapcsolás, kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is – mondta Juhász Tünde, a szervezet elnökhelyettese. Daru Árpád, az egyesület tagja pedig arról beszélt: sorozatot indítanának a kiállításba, így keresnek még olyan művészeket, akiknek az alkotásait ebbe bevonhatják.

.

Kiállítás a kertben. Egészen pontosan a Népkerti Söröző kerthelyiségében. Szerda este 6 órától ugyanis ezen a helyszínen a vásárhelyi V. Nagy Nándor képzőművész alkotó tevékenységébe kaphatnak bepillantást az érdeklődők úgy, hogy testközelben láthatják, tapinthatják a kis – és nagyplasztikáit, valamint grafikáit. Itt nem érvényes a múzeumokban sokat hallott tiltás, hogy semmit a kéznek, éppen az a cél, hogy az emberekhez közelebb kerüljön a kultúra. Az eseményt a Szeretem Vásárhelyt Egyesület rendezi, és a jövőben ebből sorozatot is indítana.

Közzétette: Vásárhelyi Televízió – 2020. augusztus 26., szerda

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!