Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Van, ahol kötelező lesz a szájmaszk a tanórák közötti szünetekben, és lesz, ahol nem

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint gondban lesznek az iskolák a szeptemberi tanévkezdés után, ha a járványügyi protokollnak mindenben meg kívánnak felelni. Egyes Csongrád-Csanád megyei iskolákban kötelező lesz a szájmaszk használata a tanórák közötti szünetekben a folyosókon, máshol nem.

Az Inforádiónak nyilatkozó Horváth Péter úgy véli, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megfogalmazott levél egy nagyon fontos dokumentum, amibe jó, hogy bekerült bizonyos pontoknál az „amennyiben lehetőség van rá” mondat, mert nem mindent látnak egészen megvalósíthatónak. A győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója nagyon hasznosnak tartaná, ha minden osztályterembe jutna olyan kézfertőtlenítő, amely alá csak elég odanyújtani a kezet be- és kilépéskor, azonban egyelőre nem tudható, hogy milyen eszközök lesznek biztosítva az iskolák számra.

Kiemelte továbbá, a régebbi iskolaépületek nincsenek túlzottan jó helyzetben; ha csak a mosdókra gondolunk, szűkek a bejárati ajtók, sok helyen pedig nincs kialakítva a mosdó mellett kulturált papírtörölköző-adagoló, tehát nagyon sok teendő vár az intézményekre is az igényleadással.

Értesüléseink szerint a járványügyi protokoll ajánlásai miatt döntési helyzetbe került iskolavezetők más-más megoldás mellett döntöttek megyénkben. Lesz, ahol kötelezővé teszik a szájmaszk használatát a tanórák közötti szünetekben a folyosókon és zárt közösségi terekben, másutt fel sem merült ennek lehetősége. Olyan órarend kialakításán fáradoznak az intézményekben, hogy lehetőleg minél kevesebb osztályterem között mozogjanak a csoportok, lehetőség szerint egy teremben folyjon egész nap az oktatás.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!