Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kibővült szerkesztőséggel jelent meg az Emlékpont folyóiratának két új száma

A napokban jelent meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető két legújabb száma. Ezekben megtalálhatóak például a tanácsköztársaság történetéről tavaly az Emlékpontban Adalékok az első magyarországi proletárdiktatúra történetéhez címmel megrendezett konferencia előadásai – mondta el Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője.

Emellett a kiadványokban publikálnak az intézmény szellemi műhelyéhez tartozó hazai szakemberek mellett az Emlékpont jelenlegi és korábbi történészei is.

Nagy Gyöngyi Köves Mihály, volt vásárhelyi aljegyző és családja államszocializmus alatt átélt megpróbáltatásait tárta föl, Vincze Gábor pedig az 1945-ben föloszlatott csendőrség egykori tagjainak sorsát vette górcső alá, míg Zeman Ferenc a hódmezővásárhelyi szociáldemokrata politikus és egykori iparügyi miniszter, Takács Ferenc 1947–48-ban végzett, országos árvízvédelmi kormánybiztosi tevékenységét mutatta be – tájékoztatott Miklós Péter.

A múzeumigazgató, aki a folyóirat főszerkesztője is egyben, az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleményében kiemelte, hogy az új kötetek a kibővült szerkesztőbizottsággal készültek, amelynek tagja Zakar Péter történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese és a komárnói Selye János Egyetem docense, Vajda Barnabás is.

A két szám ingyen letölthető innen és innen.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!