Illusztráció: Zac Ong (Unsplash)

Az állam ne rendelkezzen az életem fölött!

- Hirdetés -

Életünk során egy csomó olyan közösséghez tartozunk, amelynek bizonyos szabályai, vele járó kötelességei vannak. Ha felvettek az egyetemre, be kell járnom az órákra, vizsgáznom kell, ha albérletben lakom, fizetnem kell a lakbért és nem tehetem tönkre az épületet, ha dolgozom egy munkahelyemen, el kell végeznem, amire szerződtünk, ha előfizetek egy internetcsomagra, fizetnem kell a havidíjat és tartanom kell magam a feltételekhez. Azonban míg ezek mind önkéntes alapon működnek, tehát tudom, mibe megyek bele, teljesen jogosan hajthatók be rajtam mindezek, ha már beléptem, aláírtam, ráutaltam, fejet hajtottam.

Belegondolunk-e azonban, mennyi kötelezettséget ró ránk egy nehezen megfogható állam, amelynek úgy vagyunk polgárai, hogy ez egyáltalán nem választás kérdése, egyszerűen beleszületünk (amiről minket szintén nem kérdez meg senki, de ez már filozófiai mélységekbe vezetne…). Ennek megfelelően – részben országos, részben bár egyre kevésbé lakhely szerint területi alapon adózunk, országos és helyi szabályoknak kell megfelelnünk, valamit nehezen átlátható fórumokra be kell jelentenünk valahova lassan bármit – ha dolgozunk, vásárolunk, építkezünk, vállalkozást alapítunk, vagy éppen öröklünk – hogy ott aztán aktatologatók bökjenek egy ikszet a megfelelő Excel-táblába.

Persze ez egy alapvetően természetes, nem vagyok anarchista, bizonyos szintű állam-berendezkedésre szükség van. Mondjuk én úgy gondolom, kisebbre és szolidabbra, mint most, semmi szükség arra, hogy állam bácsi buszoztasson, szolgáltassa nekem a távhőt és három napilapban kívánjon nekem boldog karácsonyt december 27-én, de valamekkora kell.

Egy valamibe azonban ritkán gondolunk bele: ez az állam gyakorlatilag az életünk felett sok helyen rendelkezhet, úgy, hogy gyakorlatilag kilépni nem lehet belőle, alternatívája nincs. Ha nem vagyunk üldözöttek, hontalanok – a nemzetközi egyezmények pedig igyekeznek elkerülni érthető okokból, hogy azok legyünk -, akkor az egyik állam „alá” tartozásnak csak egy másik az alternatívája. (Persze ez a mi kellemes, első világbeli állapotunk, Közép-Európában alacsony a hontalanok száma, akik mégis azok, természetesen nem önszántukból lettek azok.)

Így viszont egy automatikusan felettünk hatalmat gyakorló szervezet, amelyből nem lehet kilépni, úgy gondolom, nem rendelkezik morális felhatalmazással, hogy halálbüntetést szabjon ki, azaz az életünk felett döntsön.

- Hirdetés -

Ilyen téren szerencsére még van választási lehetőség, hiszen Európában már meghaladta az idő a múltnak ezt a sötét örökségét (amely, ahol létezik, ott úgy gondolom, nem lehet teljes a jogállam). Így tehát dönthetek morális alapon úgy, hogy nem szeretnék olyan ország polgára lenni, ahol van halálbüntetés.

De ne feledkezzünk meg a kivégzés eufemisztikus helyettesítőjéről, az életfogytig tartó börtönbüntetésről vagy a valószínűtlenül magas, több száz évben mért ítéletekről sem! Ezekről ugyanis már szinte közhely-számba megy, hogy ez is halálbüntetés, amelyet nem hajtanak végre. A magyar verzió ráadásul az EU-ban is kifejezetten túlzás: nálunk a bíró dönthet úgy, hogy a felülvizsgálás elvi lehetőségét is kizárja.

Túl azon, hogy elvi síkon azt gondolom, mindenféle büntetésnek inkább a megelőző, mint a megtorló szerep adhat létjogosultságot, az életfogytiglan esetén pedig éppen a börtönök reintegrációs programjai értelmezhetetlenek, úgy gondolom, ez szinte hasonló morális kérdéseket vet fel.

Az az állam, amelyhez nem opcionális tartozni, nem csak úgy nem rendelkezhet az életem fölött, hogy nem ölhet meg, de nem is süllyesztheti azt kontrollált vegetáció szintjére sem.

Ráadásul itt sokkal rosszabbak a lehetőségek, gyakorlatilag életfogytiglan a világ nagy részén létezik, így még lehetőségem sincs kérelmezni morális okokból olyan ország állampolgárságát, ahol ilyen nincs.

Gondoljunk bele: azt, miért kerülhetünk jelen tudásunk szerint egyetlen életünk teljes hátralévő részére rács mögé, végső soron a többség által megválasztott jogalkotó dönti el. Tehát tulajdonképpen egymásra vagyunk utalva egy kijárat nélküli rendszerben, amelynek olykor elsülhet ez a nagyon brutális „fegyvere”. És ugye a fegyvert csak azért tehettem idézőjelbe, mert vagyok olyan szerencsés, hogy egy, a halálbüntetés intézményét már meghaladó országba születettem bele.

Érdekes lehet elgondolkodni, önkéntes alapú szervezetekben volna-e az ilyesminek legitimitása. Bár lehet, inkább abba az irányba kellene elmenni, hogy a vegyes hatékonyságú extrém büntetések helyett hogyan lehetne elkezdeni megelőzni a közvélemény kedélyeit rendre teljes joggal borzoló brutális bűncselekményeket. Mondjuk ez így elsőre majdnem annyira messzire vezet, mint hogy nem kérdeztek meg arról, meg akarok-e születni…

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!