Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Miért csak most csatlakoztunk az önkormányzatok szövetségéhez?

Hódmezővásárhely csatlakozik a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez (MÖSZ) – adtuk hírül a ma délelőtti rendkívüli közgyűlés összefoglalójában. A döntést mindenki megszavazta. Adódik a kérdés: eddig miért nem volt tag? Mondjuk inkább úgy: itt még nem volt tag.

Magyarországon három önkormányzati szövetség is működik párhuzamosan.

A MÖSZ 1990-ben jött létre (igaz, akkor a neve szerint még az önkormányzati képviselőket is tömörítette, ebből mintha megmaradt volna valami, a polgármesterek és egy közgyűlési alelnök mellett ott ül az elnökségben Boldog István fideszes képiselő is), nevét a mai formára egy évvel később rövidítette le. Ennek lettünk most tagjai. A szervezetet 1991 óta Gödöllő ellenzéki polgármestere, Gémesi György vezeti. Ennek a honlapján nem szerepel, mely városok a tagjai. A szervezet főtitkára azt mondta, ennek az az oka, hogy változik a tagság a ki- és belépőkkel, de több száz települést tömörítenek.

Van egy másik, kifejezetten csak a megyei jogú városokat tömörítő szervezet, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ), amelynek honlapján is fenn van, hogy Hódmezővásárhely ott van a tagvárosok között. A szintén egy évvel a rendszerváltás után alakult szövetéget a fideszes Szita Károly vezeti, ilyen minőségében volt ott Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter oldalán, amikor a koronavírus miatti szigorításról egyeztettek az önkormányzatok nevében a kormánnyal egy áprilisi kormányülésen.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezen felül van egy harmadik, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), amely egy évvel korábban, 1989-ben alakult és ahol szintén egy fideszes képviselő, a Somogy megyei Tab kisvárosának polgármestere az elnök, Vásárhely ennek sem tagja, bár az itteni taglistában nem szerepel a környékről Makó vagy Szeged sem.

Mire is szövetkeznek akkor?

„Jelentős, több száz taglétszámmal a MÖSZ az egyetlen olyan önkormányzati szövetség hazánkban, amelynek a falvaktól, községektől a városokon át Budapest kerületeiből és a megyei önkormányzat részéről is vannak tagjai, akik fontosnak érzik, hogy Szövetségünkben együttműködve alakuljanak ki és váljanak láthatóvá önkormányzati véleményeink és az Európai Unió egyik alapvető értékeként elismert önkormányzatiság védelme jegyében működjünk” – fogalmaz a szervezet weboldalán.

Ők kétévente megrendezik a Magyar Polgármesterek Világtalálkozóját itthoni és határon túli magyar polgármestereknek, Polgármesteri Ezüstlánc és Arany Pecsétgyűrű díjakat alapítottak a legjobb városvezetőknek, illetve konferenciákkal, szemináriumokkal járulnak hozzá az információcseréhez. Egy elektronikus folyóiratot is alapítottak Magyar Polgármester címmel, emellett az EU Régiók Bizottságának ülésein is annak tagjaként vesznek részt. A szövetséget egyébként számos magáncég is támogatja a weboldalán feltüntetett logók alapján.

Miért csak most csatlakoztunk?

Azt azonban, hogy miért pont most csatlakozott a város, nem tudtuk meg az önkormányzattól.

Bár a képviselőket kérdezve többen informálisan elmondták, azt sejtik, hogy, hogy a korábbi fideszes városvezetésnek nem volt szimpatikus az ellenzéki Gémesi személye.

Gyöngyösi Ferenc képviselő lapunknak azt mondta, azért szavazott igennel a csatlakozásra, mert meggyőzte, hogy a város hasznára válhat a tapasztalatcsere a szövetségen keresztül. Mint mondta, a MÖSZ által szervezett konferenciákon a többi település vezetői megosztják egymással, hogy egyes problémákra milyen olyan megoldási modelleket találtak, amit máshol is tudnak használni. Arról is beszélt, hogy a többi településsel való kapcsolatteremtést önmagában is értékesnek tartja.

Krupiczer Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a MÖSZ ajánlásait figyelembe veszi a kormány is, ez segít abban, hogy a város beleszólhasson az országos döntésekbe, illetve szerinte is fontos az információcsere. Mint lapunknak elmondta: örül annak, hogy a fideszesek is megszavazták a csatlakozást, bár szerinte az „beszédes”, hogy ők korábban ennek ellenére nem kezdeményezték azt az előző vezetés alatt. Szerinte egy ilyen szövetségnek a politikától függetlenül kell tagjának lenni, akkor is, ha az embernek egyébként van vélemény. Kerestük telefonon Cseri Tamást is, aki azonban a médiacentrum elleni bojkott miatt nem akart nyilatkozni.

Politikamentes politika

„Több mint harminc éve. Pártpolitikától függetlenül” – magát egyfajta nevető harmadikként pozicionálni kívánó szervezetről árulkodik a TÖOSZ weboldalának címlapja. Ezt némileg árnyalja, hogy ahogyan már fönn említettük, a testületet is egy fideszes polgármester vezeti az MJVSZ-hez hasonlóan.

Nem úgy, mint a MÖSZ-t, bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a szervezetet a kezdetektől fogva vezeti Gémesi, ehhez képest 2017 tavaszán fogott pártalapításba. A 2018-as választásokon az LMP-vel szövetkező, később nagy karriert be nem futó Új Kezdet miatt azonban a kampányban az akkor kormánykritikus Magyar Nemzet arról írt:

a fideszes vezetésű önkormányzatok levelet kaptak ismeretlen feladótól, amely azt javasolja, lépjenek ki a szövetségből, amelynek több fideszes többségű közgyűlés eleget is tett.

Gémesi György, a MÖSZ elnöke (Forrás: MÖSZ / Facebook)

Gémesi akkor úgy nyilatkozott, mint akit nem érintett meg túlságosan a lépés. – A Magyar Önkormányzatok Szövetségét nem rengeti meg, hogy kilépnek a fideszes vezetésű települések, jelenleg ugyanis a tagok közül mindössze 10 százalékra tehető azoknak az önkormányzatoknak a száma, amelyeket kormányközeli politikusok vezetnek. Ez azt jelenti, hogy a 450-500 tagtelepülésből nagyjából 40-50 válhat ki – mondta akkor a Magyar Nemzetnek, majd hozzátette: „Lépjenek ki, nincs ezzel semmi gond”, illetve azt, hogy szerinte az általa vezetett szövetség a legkeményebb érdekérvényesítő és ő az egyetlen, aki „ki merte nyitni a száját az előző kormány idején is és most is”. Arról is beszélt, hogy a kormánypárti politikusok hol városvezetőként, hol pártja alapítójaként támadják.

Azóta számos település ellenzéki vezetést szavazott meg magának, a fent említett kormányülés után nyilatkozta ennek kapcsán az azóta kormánypártivá „visszaállított” Nemzetnek a másik nagy tömörülés vezetője, Szita Károly, hogy „butaságnak” tartja azt, hogy kivéreztetnék az önkormányzatokat – politikai megszólalások tehát itt is voltak. Úgy fogalmazott: ” A polgármester teremtse meg annak a lehetőségét, hogy egyik ujját harapja persze, a másik fáj, de a városa még mindig működőképes legyen”.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!