Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Sarlósfecskék költenek egy tízemeletes társasház falán

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fekvő Hódmezővásárhelyen egy tízemeletes társasház falán több pár havasi sarlósfecske költ.

A fecskéket először július 22-én figyelték meg helyi madarászok. Megfigyelték, hogy két pár havasi sarlósfecske etette fiókáit. Előfordult, hogy azonos időben nyolc madarat láttak, melyek több helyen is berepültek a résekbe, így további megfigyelések szükségesek a költőpárok számának pontosításához.

Fotó: Szabó Ferenc

Az elmúlt években hazánkban alig láttak havasi sarlósfecskét. 1996-2019 között 14 alkalommal került elő, esetenként egy vagy két átrepülő példány. Ez év májusától lettek folyamatosak a megfigyelések, egy debreceni gabonatároló silónál jelentek meg, ahol költésbe is kezdtek. Az eddigi adatok szerint 2020-ban Magyarországon új költőfajként tehát ezen a két helyszínen (Debrecenben és Hódmezővásárhelyen) kezdett költésbe a havasi sarlósfecske. A lehetséges költőhelyek bejárásával további párok is előkerülhetnek.

A havasi sarlósfecske elsősorban a mediterrán térségben, a Földközi-tenger környékén és Kis-Ázsiában él. Sokszor felhatol a magas hegységekbe is, a hazánkhoz közelebb eső Alpokban, a Kárpátokban és az Erdélyi-szigethegységben is költ. Sziklás partfalakon és a városok épületein, telepesen fészkel. Évente két fészekaljat nevel, amelyek rendszerint 2-3 tojásból állnak. A hím és a tojó egyaránt részt vesz a kotlásban, valamint a fiókák táplálásában is. Kizárólag a levegőben előforduló ízeltlábúakkal táplálkozik, fészekanyagát is a levegőben sodródó anyagokból gyűjti.

( kmnp.nemzetipark.gov.hu)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!