Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Mégis elmarad az Apostol koncertje az Arénában

Lefújták az Apostol együttes 50. születésnapi koncertjét az Arénában. Az esemény eredetileg májusban lett volna, de a járvány miatt augusztusra halasztották, és a szervező Broadway Jegyiroda annak ellenére tervezte megtartani a rendezvényt augusztus 28-án, hogy elvben továbbra sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés-táncos rendezvényeket rendezni a koronavírus miatt. 

A szervezők azzal érveltek, hogy ez egy ültetett nézőteres rendezvény lenne, amire nem vonatkozik a tiltás, ugyanakkor ezt nagyon sokan, köztük számos zenész is, felháborodva fogadta. Végül a zenekar két tagja videóüzenetben jelentette be, hogy „hosszú huzavona után, keserves kínok között” a halasztásról döntöttek, 2021. március 7-e az új időpont. 

Apostol 50 koncert új időpontban – 2021. március 7.

Kedves Közönségünk!

Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a 2020. augusztus 28-ra meghirdetett Apostol 50 koncertet egy új időpontban, 2021. március 7-én tartjuk meg a Papp László Budapest Sportarénában!

Az Apostol együttes és mi szervezők is a közönség érdekeit, legfőképp mindenki egészségét tartjuk szem előtt. Az a célunk, hogy minden jegyvásárló részt tudjon venni a koncerten, és mindenkinek ugyanazt a felhőtlen szórakozást, hangulatot, koncertélményt tudjuk biztosítani. Ezért közösen úgy döntöttünk – bár a jelenlegi hatályos jogszabály nem tiltja, hogy az eseményt megtartsuk az eredeti dátumon -, hogy a koncertet egy olyan új, későbbi időpontban tartjuk meg, amikor azt már biztonságosan, zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani. Így később ugyan, de együtt, közösen, méltón ünnepelhetjük meg az Apostol zenekar öt évtizedes fennállását.

A már megváltott belépőjegyek az új időpontra érvényesek, így azzal a koncert az új dátumon (2021. március 7-én) látogatható. Amennyiben a rendezvényre vásárolt parkolójegyet is, úgy természetesen az is érvényes az új dátumra.

Az esemény: https://apostol-50–arena-koncert.broadway.hu/2021-03-07-20-00

Köszönjük türelmüket és megértésüket!

Üdvözlettel:
Broadway Event Kft.

Közzétette: Broadway Jegyiroda – 2020. augusztus 3., hétfő

A videó mellé írt üzenetben a szervező Broadway Jegyiroda kitart amellett, hogy megtarthatnák amúgy a rendezvényt, de mivel számukra a közönség érdekei, legfőképp az egészsége a legfontosabb, ezért a halasztás mellett döntöttek. 

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!