Győzelemmel kezdett a HFC az NB III-ban

- Hirdetés -

Három ponttal indítottuk a szezont az NB III-ban. 4-1-re sikerült legyőzni a Szegedi VSE-t.

Március után újabb tétmérkőzést játszott a Hódmezővásárhelyi FC felnőtt csapata, így izgatottan várták a Szegedi VSE ellen NB III-as nyitómeccset. Amilyen rosszul kezdődött a találkozó, végül annyira szépen sikerült zárniuk.

Történt ugyanis, hogy a középkezdés után, egy gyorsan felívelt szegedi labdát szögletre csúsztatták, a sarokrúgásból pedig megtörtént a baj, Dóra betalált Weszelovszky kapujába. A gyorsan bekapott gól természetesen rosszul érintette a csapatot, de nem fogtak padlót, koránt sem. A védekezést a folytatásra sikerült rendezni, még ha a támadások az első félidőben nem is voltak igazán hatékonyak.

- Hirdetés -

A fordulás után azonban cserékkel frissített Szűcs Róbert vezetőedző. Katonát Povázsai, Konczot pedig Tapiska váltotta, ez és az átvariált játékrendszer pedig hamar meghozta sikert. Pleszkán góljával
gyorsan egyenlített a HFC, majd Tapiska következett, így fél órával a vége előtt már a hazaiaknál volt az előny.

A hajrában aztán felkerült az i-re a pont, mondhatni két pont is, hiszen előbb Bódai köszönt be, majd Pleszkán duplázott.


NB III Közép csoport, 1. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Szegedi VSE 4-1 (0-1)
Gólszerzők: Pleszkán (2), Tapiska, Bódai illetve Dóra

Szűcs Róbert: „Nagyon rosszul kezdődött a meccs, az első félidőben pedig kicsit görcsösen játszottunk, azonban a védekezésünk az elején történt hibát követően jól működött. A szünet után cserékkel frissítettem, átálltunk egy másik játékrendszerre és sikerült fordítani. A végén pedig úgy
tűnt, hogy jobb erőállapotban vagyunk és lerendeztük a meccset. A srácok nagyon jól kiszolgálták a szépszámú közönséget. Nagyon jó kis csapat formálódik itt. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden meccsünket meg fogjuk nyerni, de ha így tudunk egymásért küzdeni, akkor szép jövő áll előttünk. A szurkolóknak nagyon szépen köszönjük a biztatást, nagyon sokan jöttek ki a meccsünkre, amiért hálásak vagyunk, végre ismét visszaköltözött a foci Vásárhelyre!”

Forrás: Szeri Csaba, sajtóreferens

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!