Vásárhelyi delegáció Ulmban: bővítenék a diákcsere-programot

Gunter Czisch főpolgármester, Martin Bendel polgármester valamint Siegfried Keppler nyugalmazott képviselő az ulmi városházán fogadta a hódmezővásárhelyi küldöttséget. A német nagyvárosba ellátogatott Márki- Zay Péter polgármester mellett Gyöngyösi Ferenc képviselő és Cseuz Judit nemzetközi referens. A Polgármesteri Hivatal tájékoztatása alapján a két város kapcsolatának szorosabbá fűzéséről, a kulturális és a gazdasági együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak.

Elhangzott, hogy Vásárhely sokat tanulhat Ulmtól, ahol az innováció igen magas szintű, de Czisch főpolgármester hangsúlyozta, hogy Ulmnak fontos az egyenrangú kapcsolat, ők is tanulhatnak Hódmezővásárhelytől.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Ez a gyakorlatban úgy történhet majd, hogy a városok szakemberei kölcsönösen meglátogatják egymást. A Duna-menti német várossal ápolt több évtizedes kapcsolat súlypontja eddig is az ulmi Sankt Hildegard katolikus leánygimnázium és a vásárhelyi Németh László Gimnázium közötti diákcsere-program volt. A mostani találkozón azonban az is elhangzott, hogy kibővítsék a résztvevő vásárhelyi iskolák körét.

A magyar delegáció egynapos ottléte alatt meglátogatta a Sankt Hildegard iskolát, valamint az iskolát fenntartó Ferences-rendi apácákat a közeli Bonlanden kolostorban. Itt a diákcsere-programért felelős pedagógus és két ottani diáklány mesélt a várossal kapcsolatos pozitív élményeiről. A vásárhelyiek megnézték a régiós együttműködést segítő ulmi “Duna Irodát” (Donaubüro) és körüljárták, Hódmezővásárhely hogyan tud bekapcsolódni a munkájukba.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!