Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nemzetközi úszóversenyt rendezhet Vásárhely még ebben az évben

Még idén nemzetközi úszóversenyt hozunk Hódmezővásárhelyre – jelentette be Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a strandon tartott sajtótájékoztatón. Márki-Zay Péter leszögezte, akik nem kívánnak csatlakozni a helyi úszósport megújulásához, amihez a szövetség minden szakmai támogatást biztosít, külön is folytathatják munkájukat.

Miközben a Gyarmati Dezső Sportuszodában utánpótlás úszóverseny zajlott a strandfürdő 90 éves jubileumi rendezvényének keretében, a helyi úszósport vezetői a polgármesterrel, a szakszövetség vezetőjével és két olimpiai bajnokkal, Risztov Évával és Darnyi Tamással megbeszélést folytattak a sportág fejlesztési lehetőségeiről.

– Tanácskozásunk témája a vásárhelyi úszósport jövője volt, aminek szeretnénk új irányt szabni. Mindannyian elkötelezettek vagyunk annak érdekében, hogy egyesítsük erőinket, így magas szintű, egységes szakmai munka folyjon a medencéknél. Ehhez minden támogatást megad a város – közölte Márki-Zay Péter. A Hód Úszó SE elnöksége által kiadott közlemény kapcsán érdeklődésünkre elmondta, ha ragaszkodnak ahhoz, hogy külön folytassák, annak nincs akadálya.

– Ahhoz képest, hogy milyen kiváló adottságokkal rendelkezik Hódmezővásárhely, az úszás tekintetében az utánpótlás és a versenysport eddig nem hozta az eredményeket. Változtatásra van szükség, át kell alakítani az itteni munkát. Risztov Éva a biztosíték arra, hogy megfelelő irányba mozdul el a sportág helyi szinten. Remélem, az ő vezetésével sikeres lesz közös kezdeményezésünk – tette hozzá Wladár Sándor.

A szövetség elnöke elárulta, a koronavírus-járvány következményei miatt 20 százalékkal csökken a sportág állami támogatása, de talán a feladat is kevesebb, így nincs akadálya annak, hogy anyagilag és infrastruktúrában segítsék az egyesületi műhelymunkát, aminek nagyságrendjét továbbra is az elért eredmények határozzák meg. Vásárhely ráadásul külön színfoltja a hazai úszósportnak, hiszen rendszeres helyszíne a válogatott edzőtáboroknak.

„Terveink szerint ismét ide fogjuk hozni a legjobb magyar úszókat edzőtáborozni, továbbá arról is szó esett a megbeszélésen, hogy még idén nemzetközi úszóversenyt rendezünk Hódmezővásárhelyen” – mondta a szövetség első embere.

Risztov Éva reményét fejezte ki, hogy újra az elitbe fog kerülni a vásárhelyi úszósport. – A két egyesület vezetőivel folyamatos a párbeszédünk, és bízom benne, hogy minél többen támogatni fogják célkitűzéseinket – tette hozzá az olimpiai bajnok.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!