Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Csak Lázár jelentkezett a teniszszövetség elnökének

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) jelölőbizottságának vasárnap délutáni tájékoztatása szerint a határidő lejártáig csak Lázár János kandidált az elnöki tisztségre, alelnöki pozícióra pedig Markovits László, a Vasas SC elnöke a jelölt – írja az MTI. Az elnökségbe Balaicz Zoltánt, Hajba Csabát, Kollár Lászlót, Lantos Csabát, Molnár Györgyöt, Molnár Istvánt, Molnár Steve Istvánt, Nagy Zoltánt, Nagy Zsoltot, Noszek Pétert, Papp Lászlót, Schmitt Grétát, Vágó Lászlót, Viszló Csabát és Zwack Sándort nevezték.

Korábban az egykori Davis Kupa-válogatott játékos, Bardóczky Kornél – aki ugyancsak érdeklődött az elnöki pozíció iránt – az távirati irodának azt jelezte, amennyiben Lázár János lesz az elnök, a szakmai munkában vállal szerepet. Ma a Nemzeti Sportnak adott interjújában erősítette meg a politikus, hogy vezetné a szervezetet, elmondása szerint erre Orbán Viktor kérte fel, de nem azért, hogy politikusként „okoskodjon”. „Arra biztatott, próbáljak meg együttműködést kialakítani a teniszsport szereplői között, segítsek a viták és a gazdasági csőd megoldásában” – fogalmazott.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!