Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

9,6 milliárd forintra növelte árbevételét a Hód-Mezőgazda Zrt.

Több mint kétmilliárd forinttal tudta növelni nettó árbevételét 2019-ben a Hód-Mezőgazda Zrt. A nagyságrendi emelkedés főképp a juh- és tejágazat eredményességének volt köszönhető. Utóbbinál nemcsak az egységár, hanem az értékesített tej mennyisége is növekedett.

Míg 2018-ban 7 milliárd 542 millió, tavaly 9 milliárd 636 millió forint nettó árbevétellel zárta az évet a Hód-Mezőgazda Zrt. A közel 30 százalékos növekedésnek köszönhetően az adózott eredménye is emelkedett a társaságnak.

– Alapvetően több tényező hatása okozta az árbevétel növekedést. Az egyik a juhágazatunk, ahol a volumen darabszám növekedése árbevétel növekedést is vont maga után – nyilatkozta lapunknak Antal Gábor vezérigazgató. Hozzátette, tavaly a sertés hízó egységára szinte egész évben folyamatosan magas árszinten volt 2018-hoz képest, és ugyanígy a tej felvásárlási ára is végig magasabb volt, mint 2018-ban. Azonban, míg a sertésnél volumennövekedés nem volt, addig a tejnél nemcsak az egységár, hanem az értékesített tej mennyisége is növekedett.

Ami a közeljövőt illeti, a tervezett beruházások között a tejhasznú szarvasmarha ágazat, a sertéságazat és a növénytermesztés gépesítésének fejlesztését említette a vezérigazgató.  Az állattenyésztésben ezek elsősorban nem volumen növelő beruházások, inkább hatékonyságnövelő, valamint az állatok komfortját elősegítő fejlesztések lesznek.

Zajlik az aratás a társaság földjein, de az időjárás megnehezíti a mindennapi munkát. – Ez az esős nyár a szántóföldi növények termésének betakarítása során több kihívás elé állított minket: magas hektárhozamok mellett csapadékos körülmények között jóval kisebb napi teljesítménnyel tudnak dolgozni az eszközök, és az elmúlt évekhez képest így jelentősen megnőtt a betakarítási idő hossza. Mindez további kockázatok növekedését is okozhatja, hiszen minél hosszabb ideig kitettek a kalászos gabonák az érést követően a csapadékos időjárásnak, annál nagyobb az esélye a beltartalmi minőség csökkenésének, valamint gombabetegségek és a gombák által termelt toxinok megjelenésének. Cégünknél a betakarított kalászosokat folyamatosan beltartalomra és toxinra is vizsgáljuk, és elmondhatom, hogy az idei esztendőben nem találtunk toxinfertőzést – tette hozzá Antal Gábor.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!