Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Zenével, főzéssel és olimpikonokkal ünnepel a kilencven éves vásárhelyi strand

Kitelepülőkkel, főzőversennyel, úszó és vízilabda mérkőzéssel, a város korábbi bajnokainak és országosan ismert olimpikonok meghívásával készül a fürdő az évfordulóra.

– A helyi és a környező településekről érkező vendégeket jubileumi strandolásra invitáljuk, aminek az apropója, hogy a hódmezővásárhelyi strandfürdőt 1930 július 26-27-i hétvégével adták át hivatalosan – mondta mai sajtótájékoztatóján Katona Zsolt fürdővezető. A vendégek egyébként már egy évvel előtte használták, de akkor nem volt lehetőség átadási ünnepséget tartani.

Megegyeznek a klubok? Lesz kemping? Birtokvita, jövőkép, régiós összehasonlítás és b terv a meghibásodásokra. Keresse Katona Zsolttal készült interjúnkat röviden a Vásárhelyi Valóság e heti számában, teljes hosszában pedig a hétvégén itt, a Hódpressen!

Az átadáson jelen voltak az úszó szövetségtől is, ez most hétvégén is így lesz, illetve itt lesz Risztov Éva, Vladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke és Darnyi Tamás is. Emellett ahogy úszóversennyel és úszókonferenciával nyitották a fürdőt, most is lesz úszás és vízilabda is.

Bár a járványügyi szabályok miatt nem lehet közönség előtt tartani, a szülők a frissen felállított ledfalon nézhetik majd a mérkőzéseket a tervek szerint. Este koncertek is lesznek, a Traubi és a PopArt együttesek fognak fellépni, utána pedig DJ-k is lesznek.

Emellett plusz szolgáltatások, kitelepülések és főzőverseny is lesz a mostani hétvégén a Török Sándor Strandfürdőben. Az ötszáz forintos kedvezmény mellett a plusz szolgáltatásokkal együtt egyébként rendes strand üzemnap lesz, az esti koncerteket leszámítva (ott már érvényes lesz az ötszáz forintos létszámkorlát).

A főzőverseny résztvevői maguk hozzák az alapanyagot és azt is lehet, hogy részben otthon főzzenek. (Holnapig még lehet nevezni itt.) A látogatók megkóstolhatják, amit készítettek, az egyik csapatot a fürdő maga indítja majd, egytálételt főznek. A vízilabda tornán három utánpótlás csapat versenyzik, a békéscsabai, a csongrádi és a vásárhelyi. Belőlük válogatottat állítanak össze, akik egy nosztalgiameccset játszanak a régi játékosokkal, akik negyven éve a helyi csapattal felkerültek az első osztályba. Ezen túl lesz regionális felmérő úszóverseny is, aminek az eredményét a MÚSZ is hivatalosnak tekinti.

Plusz kitelepülők alatt catering mellett olyanokat kell érteni, mint a város klímastratégiájáról véleményt váró klíma-pontot, az őszre tervezett városkártya előregisztrációs pontja és lesz még test-összetételi mérés, táncbemutatók és vízi torna is, ezek ingyenes programok lesznek. A városkártyát később önkormányzati és piaci intézmények szolgáltatásaihoz kapcsolódó kedvezményekre használhatják a helyi lakcímmel rendelkezők egy és két ezer forint közötti tervezett éves díj mellett.

Márki-Zay Péter polgármester kérdésre arról is beszélt, az új típusú személyije vagy diákigazolványa, az abban lévő csipre „rátöltve” is tudják majd virtuálisan a kártyát használni. Kérdésre Katona Zsolt elmondta, esőnapot nem terveznek, mivel egy jubileumot nem lehet elhalasztani, rossz idő esetén amit tudnak, beltéren és sátorban rendeznek meg.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!