Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Dupla vagy semmi játékot kellene bevállalnia a fesztiválszervezőknek

Bár mára várták, nem döntött a kormány arról, marad-e augusztus 15-e után is az ötszáz fő fölötti rendezvények tiltása, július 29-re halasztják a döntést. A SZIN kivár, Gulyás alkoholfogyasztásos indoklása borzolta a kedélyeket a zenész szakmában.

“Célegyenesben vagyunk, megyünk tovább előre, nem tudunk mit csinálni” – fogalmazott lapunknak Kolonics Erika, a SZIN egyik szervezője, amikor arról kérdeztük, mit tesznek, miután a kormány nem jelentette be, amire mindenki várt: lehet-e augusztus 15-e után ötszáz fősnél népesebb rendezvényeket tartani. Kolonics azt mondta, még nem fújnak le semmit, kivárnak, hasonlóan nyilatkozott a SZIN-nel egy időpontra tervezett Fishing on Orfű szervezőgárdája is.

A helyzet nem csak azért pikáns, mert egy hónappal az időpont előtt tudják meg a szervezők, hogy végülis megtarthatják-e azt az eseményt, amelyen egész évben dolgoztak és amelyre sok milliót költöttek el odáig, hanem mert lényegében egyfajta dupla vagy semmi játékra kényszeríti a kormány a szervezőket.

Az amúgy is egymásra szervezett fesztiválok közül ugyanis, ha párat visszamondanak, de mégis nekik kedvezően dönt a kormány, akkor a megmaradók akár a szokott közönség sokszorosára is számíthatnak.

A legnagyobb fesztiválok, így a Sziget, a Volt és a Balaton Sound lefújása miatt így is a többség már arra számított, hogy a kisebb vidéki, vagy éppen rétegzenét játszó fesztiválokra is a korábbiaknál többen mehetnek, hiszen jóval alacsonyabb lesz a kínálat, ráadásul a közönség hosszú idő után „szabadul ki” végre. Kolonics már májusban arról beszélt lapunknak, hogy a rengeteg visszamondás után Szeged lehet az ország „fesztiválközpontja” augusztusban.

Gulyás és az alkoholmentes meccsek

“Van egy nagy különbség a focimeccs és a zenés rendezvények között: az alkoholfogyasztás” – ezzel indokolta mai sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely, miért tartja indokoltnak, hogy focimeccseket lehet már rendezni, többnyire – jó esetben – ötszáz fő feletti nézőközönség mellett, és a közvetítések tanúsága szerint a másfél méteres távolságot sem igen tartva. Szerinte az alkoholfogyasztás az, ami miatt kevéssé tartják meg a távolságot az emberek ezeken a rendezvényeken, ezért szerinte indokolt a különbségtétel.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ sajtótájékoztatón, Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az indoklást követően többen a Ripost 2019-es cikkét kezdték el osztani, melyben a kormánybulvár lap arról számol be, hogy közel 120 ezer, egészen pontosan 119 308 korsó sört adtak el a Groupama Arénában tavaly, ahol a büfék mellett vannak külön csak ennek a csapolására alkalmas pultok is.  Mint a cikk fogalmaz:

„A 610 forintba kerülő alkoholos ital a felnőtt szurkolók kezében szinte alapkellék a stadionban.”

Azt már az Index jegyzi meg, hogy egészen pontosan a szabályzat azt mondja ki: öt százalékos alkoholtartamig lehet alkohol vásárolni a magyar focipályákon, ebbe a leggyakrabban eladott sörök többsége simán belefér.

Nem csak a mikrofon előtti főhős

Eddig háromezren reagáltak arra a virtuális tiltakozó eseményre, amely „a magyar zenei ipar kivégzése” ellen emeli fel a hangját (sokan félre is értették és azt hitték, miután az Országház van megadva helyszínként, tüntetést szerveznek, amelyet most nem engedélyez a járványhelyzet szabályozása, erre azt írták a szervezők, „egyelőre” nem erről van szó).

„A készülő törvény, ami továbbra sem engedi az 500 fő feletti rendezvényeket érthetetlen. Érthetetlen, amikor lehet rendezni 20000 fővel focimeccset, többezer fővel rally versenyt. Érthetetlen és megalázó” – fogalmaznak a Rock&Roll Camp koncertsorozat nevében létrehozott esemény leírásában. Mint írják:

„A zenész szakma nem csak a mikrofon előtti főhősből, vagy zenészekből áll, több tízezer ember egzisztenciáját érinti!”

Bár a szöveg lemondóan bevallja, nem hiszik, hogy ennek bármi hatása lesz, de azért arra biztatják az érdeklődőket, hívják meg zenész és politikus ismerőseiket.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!