Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Öt vásárhelyi pólós játszhat a vízilabda élvonalban

Kis híján egy kezdőcsapatnyi vásárhelyi pólós játszik majd a vízilabda élvonal következő szezonjában. Hárman Szentesen lettek kerettagok, illetve Szegeden és Kaposváron lesz egy-egy ifjú vízilabdázó, aki a HVSC-ben szerezte meg az alapokat. Mindannyian húsz év alattiak.

Évtizedek óta nem szerepelt annyi hódmezővásárhelyi nevelésű pólós a magyar vízilabda élvonalban, mint a hamarosan kezdődő idényben. Mind az öt ifjú titán a HVSC-ben ismerkedett meg a sportág alapjaival. A 2001-es születésű Bozó Péter 2014-ben, a tizenhét éves Kasza Dániel és Kovács Kristóf két évvel később igazolt Szentesre, ahol most az OB I-es felnőtt keret tagjaivá váltak. Mindannyian korosztályos válogatottak. Kristófot ezúttal rögtön mély vízbe dobják, hiszen a tíz nap múlva rajtoló Magyar Kupa sorozatban ő védheti a Kurca-partiak kapuját, az első számú szentesi kapus ugyanis sérült.

Kovács Kristóf: – Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy 2003-as születésűként a felnőtt keret tagja lehetek. Teljes erőbedobással dolgozom, hogy a helyemet megtartsam és, hogy fejlődjek, amihez Meixner Marcitól rengeteg támogatást kapok. Ugyanakkor segíteni szeretném a csapatot, mivel a célunk a tavalyi eredmény megismétlése.

Bozó Péter: – Örömmel tölt el, hogy egy olyan OB1-es csapat centere lehetek, mint a Szentes. Úgy gondolom, hogy itt a további fejlődésemhez minden adott. A csapattársaim segítőkészek és sok  játéklehetőséget is kapok. Mindig azon vagyok, hogy meccsről meccsre fejlődjek és jobban játszak, ezzel segítve a csapattársaimat és a csapatom előrelépését.

Kasza Dániel: – Nagyon nagy megtiszteltetés fiatalon egy ilyen OB1-es csapat játékosának lenni. Ahhoz, hogy eredményes legyek, nagyon sok munkát és áldozatot kell hoznom, de igyekszem a lehető legjobban elvégezni minden munkát, amit végrehajtok edzésen. A legfontosabb számomra a felnőtt felfogás elsajátítása, a védekezésbeli hibák kijavítása, és persze az erőnlét, ami ehhez a színvonalhoz kell. Ez egy nagyon jó közeg, nagyon jól érzem magam a csapatban. Jöttek új játékosaink és úgy gondolom, hogy már ők is beilleszkedtek, erőteljesen készülünk az elkövetkező mérkőzéseinkre. Reméljük, hogy ebben a szezonban is sikerül elérni a múlt évi fantasztikus helyezésünk.

  • received_310909910035773

Szegeden teljesedhet ki a 18 éves Szporny Armand, aki szintén Szentesre igazolt évekkel ezelőtt, majd tavaly januártól a megyeszékhely csapatánál folytatta, ahol a felnőtt csapatba is beverekedte magát. Nemrég a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett.

Szporny Armand: – Hatalmas örömmel tölt egy, hogy egy ekkora múltú csapatnak, mint a Szeged, a tagja lehetek. Úgy érzem, idén kiváló közösséget alkot a csapat, jó játékosokkal, akiktől tanulni lehet és kell is. Egyértelmű célunk, egy erős középcsapat legyünk, akikhez még a nagy csapatok is úgy jönnek le, hogy kemény meccs vár rájuk. A legfontosabb dolog a számomra ebben a szezonban még a tanulás, de remélem, emellett minél nagyobb és több szerephez juthatok.

Bozó Péterhez hasonlóan már Vékony Ákos is játszott már egy teljes szezont az első osztályban a 2018/19-es idényben. A 19 éves bekk 2015-ben igazolt a fővárosi KSI-hez, szerepelt a korosztályos válogatottban, néhány hete pedig részese volt a sportiskolások feljutást érő sikerének. Mégsem ott folytatja, ugyanis a Kaposvár kínált neki profi szerződést.

  • received_282947322942556

Vékony Ákos: – Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen fiatal és sikerre éhes OB1-es csapat tagja lehetek, mint a Kaposvár. Sokat változott a keret tavalyhoz képest, szóval már nagyon kíváncsiak vagyunk, mire leszünk képesek. Én pedig minél többet akarok fejlődni és minél jobban teljesíteni az idei szezonban, ehhez pedig mindent meg fogok tenni edzéseken és meccseken is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!