Digitális oktatás 2.0 – csak ott lesz, ahol szükséges

216

Nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást, csak ott, ahol ez járványügyi szempontból feltétlen szükséges – válaszolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Népszava érdeklődésére.

Amennyiben a járványhelyzet újabb intézkedések meghozatalát teszi szükségessé, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezeljük majd azokat – közölte a tárca.

Az Emmi szerint ez azért is fontos, hogy minden érintett egyenlő eséllyel tudjon bekapcsolódni az oktatásba, illetve megoldott legyen a szülők tehermentesítése a gyermekfelügyelet biztosításával. Arra a kérdésre, ha távoktatásra lesz szükség, mi lesz a szeptemberben munkába álló iskolaőrök feladata, azt írták: az iskolai gyermekfelügyelet miatt mindenképp szükség lesz rájuk a jelenlétüket igénylő iskolákban.

Az Emmi úgy készül, hogy szeptemberben normál munkarendben kezdődik el a tanév. „Ettől függetlenül a tantermen kívüli, digitális munkarend tapasztalatait széles körű szakmai együttműködésben elemeztük, és számos tapasztalatot már be is építettünk. Így például a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításában lehetőséget kaptak az intézmények arra, hogy amennyiben a megfelelő infrastrukturális feltételek teljes körűen rendelkezésre állnak, bizonyos esetekben, digitális úton is végezhessék az oktatást. A most zajló nemzeti konzultációban pedig arról is kikérjük az emberek véleményét, támogatják-e, hogy járvány esetén ingyenes legyen az internet az iskolás gyermeket nevelő családoknak illetve a pedagógusoknak” – írták.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!