Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Életmentőket díjaztak a Városházán

Két egyszeri esetről elhíresült életmentőt, egy katonát és egy mentőst tüntettek ki, egy másik életmentő, egy orvos-asszisztens pedig közönségszavazás alapján kapott negyedéves egészségügyi díjat.

Bakos Erika kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat negyedéves egészségügyi díját. A Berényi Károly gyermekorvos (alpolgármester) mellett asszisztensként dolgozó szakembert közönségszavazás alapján tüntette ki Márki-Zay Péter polgármester a Városházán.

Itt két, az utóbbi időben a sajtóban életmentő akciójukkal megjelent vásárhelyit is díjaztak, Goldea Martin Yousef mentőápoló, végzős mentőtiszt-hallgató egy, a sándorfalvi Nádastóban elmerülő férfit mentett ki, Takács László őrvezető pedig ellátott egy balesetet szenvedő nőt, akit egy autó akkor sodort el, miközben egy buszmegállóban várakozott.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!