Rabszolgatartót tartóztattak le a megyében

356

Erőszakkal fogva tartotta, napszámba küldte, de elvette, amit keresett a megtakarításaival együtt, az autóját is használta, volt, hogy üres kenyeret adott csak neki – letartóztatták az alföldi rabszolgatartót.

Gyakorlatilag rabszolgaként tartott tartotta a vele egy háztartásban élő sértettet hónapokon keresztül – áprilistól júliusig az a meg nem nevezett Csongrád-Csanád megyei faluban élő férfi, akit most bírói letartóztatás alá vontak.

Erőszakkal megfenyegetve nem engedte ki a közös lakásukból, a mintegy félmilliós megtakarítását elvette – arra kényszerítette, hogy vegye föl több részletben készpénzben és adja oda neki. Elküldte a falu környéki mezőgazdasági üzemekbe, hogy napszámos munkát végezzen, ám az ezért kapott fizetését is elvette. Emellett a kertjében is dolgoztatta.

Az áldozatnak ezért nem volt pénze ételre a gyanúsított néha üres kenyeret adott neki és azzal küldte ki napszámba.

Ha mindez eddig nem lenne elég elképesztő, még az autóját is elvette és használta. A személyi szabadság megsértésének bűntette, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette, kényszermunka bűntette, valamint jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére, amelyet a Szegedi Járásbíróság elfogadott, bár a gyanúsított védője fellebbezett ellene, így még nem végleges.

Forrás Ügyészség
Via 24.hu

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!