Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Sok helyen egyáltalán nem lesz, aki alapfokon gyógyítsa a gyereket

A járvány idején a házi gyermekorvosok közel fele nem praktizálhatott, mivel elmúlt 65 éves, és így a veszélyeztetett kategóriába tartozott — írta meg a Népszava. Akadtak olyan körzetek, ahol egyáltalán nem maradt orvos, de az sem volt ritka, hogy a korábbi öt-hat orvos helyett egyetlen szakemberhez lehetett fordulni beteg gyerekkel.

– Azok a problémák, amiket évek óta szajkózunk, most villámgyorsan mindenki számára világossá váltak, hiszen egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka – idézte a lap Póta Györgyöt, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnökét.

A HGYE úgy becsüli, hogy öt-tíz éven belül megugrik a pályát  koruk miatt odahagyó orvosok száma, így sok helyen egyáltalán nem lesz, aki alapfokon gyógyítsa a gyereket. Nagyon sok háziorvos és házi gyermekorvos 60–70 éves, de van, aki már a 80-at is átlépte. A fiatalok pedig nem áradnak erre pályára, így képtelenség feltölteni a megüresedett praxisokat.

Póta György szerint nem lehet abban a struktúrában folytatni az ellátást, ahogy az a járvány előtt működött, azonnali változtatásra van szükség. A szakember találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és beszámolt neki az egyesület szakmapolitikai elképzeléseiről. Jelenleg 102 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen felnőtt háziorvosi és 105 házi gyermekorvosi praxis van az országban. A legnagyobb hiány a vegyes praxisokból van, melyekben felnőtteket és gyerekeket is ellátnak az orvosok. Ezekből 230 tartósan üres.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!