Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Makóra telepíti át egyik üzletágát a Continental

A Continental Makóra helyezi át váci gyárából a hűtő- fűtő rendszerek üzletágat. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre, addig a váci gyárban körülbelül 120 dolgozó szerződését szüntetik meg.

A Continental pénteki közleménye szerit a társaság MFS (Mobile Fluid Systems) üzleti egységének döntésével a hűtő-fűtő rendszerek üzletág versenyképességi kihívásaira válaszolnak, az áttelepítést nem a koronavírus-járvány indokolta.

Tájékoztatásuk szerint az autóipari piacokon 2018-ban megindult visszaesésre válaszul a Continental elindított egy programot, melynek célja, hogy a vállalat képességeit a változó piaci igényeknek megfelelően alakítsa át.

A Continental pénteken tájékoztatta az érintett dolgozókat és a munkavállalók érdekképviseleteit a döntésről, illetve az áthelyezés részleteiről. Hangsúlyozták: a motor és meghajtás üzletág tevékenységei megmaradnak a váci gyárban, telephelyük tovább működik.

A döntés értelmében körülbelül 120 Vácon dolgozó munkavállaló szerződését legkésőbb jövő júliusban megszüntetik. A következő hónapokban a vállalat mindenkivel egyeztet a lehetőségekről, és támogatják azokat is, akik szeretnék áthelyeztetni magukat cégen belül egy másik gyártási helyszínre – jelezték a közleményben.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!