Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Iskolabővítéshez ingatlant vesznek a vásárhelyi reformátusok

Nem jutottak dűlőre az önkormányzattal, az egykori nyugdíjigazgatóság épületét vették meg a reformátusok.

Megveszi a hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség az Andrássy út 33. szám alatti ingatlant, szeptemberben már iskola lesz benne. Ahogy arról a delmagyar.hu helyszíni tudósítása beszámol, ezt a ma reggeli istentiszteleten jelentette be Bán Csaba lelkész.

Az egyházközség fenntartásában Vásárhelyen három oktatási intézmény van, a Bethlen-gimnázium – ezzel együtt a Szathmáry Kollégium -, az Aranyossy- és a Szőnyi-iskolák. Ahogy korábban beszámoltunk a régóta húzódó, olykor heves szócsatákkal terhes ügyről: azt, hogy a Szőnyiben fennálló helyhiányt orvosolni szeretnék, 2018-ban jelezték az önkormányzatnak. Akkor nyáron megszavazta a közgyűlés, hogy a Petőfi utca 6. számú épület egészét használatba adják a reformátusoknak, később azonban jogi akadályokra hivatkozva már csak egy részét adta volna a város. Idén az önkormányzat felajánlotta az egyházközségnek, hogy három ingatlana közül kettőt – a ma Alföldi Galériaként működő ógimnáziumot, a Petőfi u. 6. szám alatti volt iskolaépület, vagy a jelenleg is az egyházközség által használt Aranyossy-iskolát – megvehetnek. Úgy tűnik, ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre.

Ma azt mondta Bán Csaba: a gyülekezet 25 millió forint támogatást kap a vásárlásra, összesen 72 millió forintért megveszik az Andrássy úti épületet, amely 371 négyzetméter és 1070 négyzetméteres telken áll. Úgy tudjuk, korábban az akkori nyugdíjbiztosítási igazgatóság működött ott, évek óta üresen áll. A megyei lap írása szerint szeptember 1-től átmenetileg szeretnének ott helyet biztosítani 3 első osztály 60 kisdiákjának.

Írásban kérdeztük az egyházközségtől: milyen szempontok döntöttek a kiválasztás során és hogy kell azt érteni, hogy átmenetileg helyezik ott el a diákokat? Amint válaszolnak, visszatérünk a témára.

FRISSÍTVE: Bán Csaba lelkész válaszlevelében azt írta, folyamatban lévő ügyekről, amíg azok nem záródtak le, nem kíván nyilatkozni a sajtó számára.


A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!