HIRDETÉS

Tizenhatan futnak a mártélyi iskoláért

Tizenhatan vesznek részt a “Futás a mártélyi iskoláért” kezdeményezésben, ami vasárnap 15 órakor indul. A start után szimpátiafutás lesz a faluban, a teljesítménytúra fejleményeiről a Mártélyi Hírek fog beszámolni.

Tizenhat helybeli vállalkozott arra, hogy a “Futás a mártélyi iskoláért” elnevezésű akcióban részt vegyen. A kezdeményezés célja, hogy a faluból egyenesen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár íróasztaláig fussanak annak érdekében, hogy a következő tanévben is működhessen a település iskolája. A kezdeményezés résztvevői személyesen kívánják átadni a kormány tagjának a szülőktől összegyűjtött támogató nyilatkozatokat, illetve válaszokat várnak arra is, miért ne folytatódhatna az oktató-nevelő munka 2021 nyaráig, mikor a Szeged-Csanádi Egyházmegye átvenné az iskola fenntartását.

Hat-hét fő lesz, aki a közel 200 km-es táv utolsó harmadát teljesíteni fogja, a többiek Csongrádig, illetve Bács-Kiskun megyéig jönnek velünk – nyilatkozta lapunknak Nagy András Dániel. A teljesítménytúra szervezője hozzátette, vasárnap 14 órakor lesz a gyülekező Mártélyon, 15 órakor indulnak, és először egy szimpátiafutásra várják a falubelieket, ahol közösen fejezhetik ki egyet nem értésüket az iskola tervezett bezárásával kapcsolatban.

Egy busz fogja szállítani a kísérőket, illetve a járművön pihenhetnek és ehetnek is az elfáradt futók, akikre menet közben a mártélyi polgárőrök járőrautóból fognak ügyelni. Mártély-Mindszent-Szentes-Csongrád- Nyárlőrinc-Kecskemét-Hetényegyháza-Ladánybene-Dabas-Budapest a tervezett útvonal. A futókat elkíséri Putz Anita polgármester is. A futás fejleményeiről a Mártélyi Hírek többször be fog számolni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!