Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

22 ezer oltóanyagot adott át Grezsa Kárpátalján

Hangsúlyozta, a programból még két év van hátra, ezért arra kérte Olekszij Petrovot, Kárpátalja megye kormányzóját, összesítsék az idei és jövő évi kárpátaljai vakcinaigényeiket, mert mint mondta, a magyar kormány készen áll ezek kielégítésére.

22 ezer 500 adag oltóanyagot adott át Grezsa István miniszteri biztos Hungary Helps program keretében az ukrán Vöröskereszt kárpátaljai megyei szervezetének pénteken Csapon – közölte az MTI. A szállítmány 141 millió forint értékben tartalmaz ötkomponensű – diftéria, szamárköhögés, tetanusz, influenza és gyermekbénulás elleni – vakcinát.

Grezsa hangsúlyozta, a programból még két év van hátra, ezért arra kérte Olekszij Petrovot, Kárpátalja megye kormányzóját, összesítsék az idei és jövő évi kárpátaljai vakcinaigényeiket, mert mint mondta, a magyar kormány készen áll ezek kielégítésére. Mellette még a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos és Buhajla József ungvári főkonzul jelenlétében adták át a szállítmányt a csapi határátkelőhelyen.

Az elmúlt három évben összesen mintegy 80 ezer ampulla érkezett adományként Kárpátaljára

– emlékeztetett a miniszteri biztos. Grezsa István elmondta, a program kezdetekor még nem tudhatták, hogy kanyarójárvány tör ki a térségben, de ugyanúgy senki sem gondolta, hogy Covid-járvány terjed el a világon, amely jelenleg Ukrajnát is sújtja. Megerősíti a program a helyességét az a tény – folytatta -, hogy a koronavírus-járvány azokban az országokban volt gyengébb, ahol magas a gyermekkori átoltottsági arány. 

A csütörtöki kijevi magyar-ukrán kormányközi vegyes bizottsági ülésre utalva Grezsa István örömét fejezte ki, hogy mindkét ország vezetése elhatározta az államközi kapcsolatok javítását, ami sokat segíthet a Kárpátalja és Magyarország közötti együttműködésben. Az átadáson Olekszij Petrov arról beszélt, hogy a most megkapott, Ukrajnában engedéllyel rendelkező vakcinákat arányosan osztják majd szét a megye egészségügyi intézményei között, a szülők kérése alapján a gyerekek ingyen kaphatják meg ezeket a védőoltásokat.

Kárpátalja kormányzója a bizottsági ülésre utalva emlékeztetett, az ülésen napirendre vették a térség fejlesztését, valamint tárgyalások folytak a közös határátkelők a tranzitforgalom előtti megnyitásáról és a záhony-csapi Tisza-híd felújításáról is.

A mostani gyógyszerszállítmányt megelőzően a magyar kormány 2017 elején 5 ezer adag kanyaró-mumpsz-rubeola elleni oltóanyagot, 2018 elején 8 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagot adományozott a kárpátaljai Vöröskereszt részére. 2018 májusában 21 600 adag Pentaxim oltóanyagot, továbbá 15 ezer adag kanyaró-mumpsz-rubeola elleni vakcinát adtak át a Vöröskeresztnek.

Magyarország legutóbb 2018 novemberében 10 376 adag négy komponensű, kombinált diftéria, tetanusz, pertusszisz és járványos gyermekbénulás elleni oltóanyaggal támogatta legnagyobb szomszédját.

Forrás MTI

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!