Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Várják a jelentkezéseket a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

A Szegedi Tudományegyetem kilencedik alkalommal rendezi meg középiskolásoknak a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek. A versenyt december 10-11-én tartják, a jelentkezési határidő szeptember 15.

A 2020-as vetélkedő fő témája: Szent-Györgyi Albert munkássága, valamint az orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasok 2015-2019 között. A versenyzők számíthatnak a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő szegedi egyetem történetéhez kötődő kérdésekre is. A verseny kérdései a biológiához, a fizikához és a kémiához kötődnek. A csapatok pályázhatnak kisfilmmel valamint képregénnyel is: a pályamunkáknak Szent-Györgyi Albert hobbijait kell bemutatniuk. A részleteket a verseny honlapján olvashatják.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!